______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Elkezdődik a kínai-európai Smart SUV értékesítése

hirdetés

A Smart eddig a parányi városi járgányairól volt híres, ám a kínai óriás Geely-vel összefogva megalkották az első SUV modelljüket is, mellyel egyszerre próbálnak szerencsét az európai és az ázsiai piacon.

 

Az autóiparban zajló folyamatok miatt egyre drágábbak lesznek az autók, ami bizony a városi minik kategóriáját kimondottan hátrányosan érinti. Ebben a szegmensben ugyanis nagyon kicsi az árrés az autókon, mivel a megszólított közönség is kimondottan érzékeny az árazás kérdésére. Mit lehet tenni? Igazság szerint nem sokat, a gyártók többsége elkezdte az eddig ismert kis járgányokat átemelni olyan kategóriákba, ahol nem annyira zavarja a vásárlókat, hogy sok pénzt kell kiadniuk a legújabb modellekért. Ilyen folyamat például, hogy egyre több városi mini kap SUV átiratot, úgy, mint mondjuk a Toyota Yaris.

Ha egy olyan gyártóról beszélünk, aki eddig kimondottan a kis méretekre építette fel a kínálatát, ott még drasztikusabb és szokatlanabb a helyzet. Ez a folyamat a Mini berkein belül egyszer már végigment, most pedig a Smart állt be a sorba.

hirdetés

A Mercedes alatt ügyködő márka ugyanis bemutatta tavaly az első kompakt SUV modelljét, melyet nem egyedül fejlesztettek, hanem a kínai Geely adta hozzá a technikát és az alapokat. Talán ennek is köszönhető, hogy külső-belső tekintetében minden tekintetben más az autó, mint amit eddig megszokhattunk. Olyannyira, hogy még Csík is teljesen összezavarodott a Brüsszeli Autószalonon.

A csak #1 néven emlegetett újdonság teljesen elektromos, a meghajtásáról egy 272 lóerős és 343 Nm nyomatékkal rendelkező villanymotor gondoskodik, mely egy 66 kWh kapacitású akkumulátor-csomagból nyeri az energiát. Ezzel a felállással WLTP-szabvány szerint 440 kilométeres elektromos hatótávolságról beszélhetünk. Mindezek mellett fontos kiemelni, hogy a #1 egyszerre lesz jelen a jövőben az ázsiai és az európai piacon is. A gyártó már el is kezdte felvenni az előrendeléseket az autóra, de egyelőre hivatalos árlistát még nem közöltek.

hirdetés
Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button