______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Elektromos koncepcióként mutatkozott be az új Mercedes CLA generáció

hirdetés

A gyáriak elmondása szerint a villanyos tanulmány lényegében már egy az egyben az új CLA generációt takarja.

 

A Mercedes a Müncheni Autószalon keretein belül kezdte meg az új Mercedes CLA generáció piaci bevezetését. Természetesen első körben a koncepciót leplezték le a németek, de mindeközben azt is hangsúlyozzák, hogy dizájn és technikai szempontból lényegében már közel készen van az autó.

Ebből adódik, hogy már el is kezdhetjük megszokni az új, lendületesebb vonalvezetést és a világító hűtőrács-imitációt, melyet még jobban kiemel a kocsi elején végigfutó LED csík. Érdekes részlet még a két, Mercedes logót formáló fényszóró is.

hirdetés

A kecses tetővonalat a szélvédő felett elhelyezkedő kitüremkedés töri csak meg, ami nem más, mint a LIDAR radar helye, aminek köszönhetően 2-es szintű önvezetésre lesz képes a CLA. Oldalról feltűnő lehet még, hogy alaposan megnövekedett a tengelytáv, ami nem csak nagyobb lábteret sejtet, hanem arról is árulkodik, hogy bizony most már az akkumulátor helyét is bele kellett tervezni a konstrukcióba. Bár a gyáriak azt már elárulták, hogy az akkumulátor méretét próbálják a lehető legélhetőbb szinten tartani, hogy ne szálljon el nagyon a kis Mercedes önsúlya.

A belső térbe érve azonnal láthatjuk, hogy kijelzőben nincs hiány a németeknél. Nem elég, hogy a teljes műszerfal három darab képernyő összevonásából áll, még a légbeömlők közepén is digitális légfok kijelzést és hangulatfényt találhatunk. A volán krómozott bevonatát és az ülések futurisztikus megjelenését még inkább írjuk a tanulmány-jelleg számlájára, illetve jó eséllyel a két ülés közötti terület is kisebb feltűnést kelt majd a széria CLA-ban.

hirdetés

Mindezek mellett a fenntartható anyaghasználatra is figyeltek a mérnökök. A padlószőnyeg például bambusszálból készül, míg a középkonzol újrahasznosított poliészter elemeket tartalmaz.

Hajtáslánc tekintetében egyedül annyit lehet tudni egyelőre, hogy egy 238 lóerős elektromos motor gondoskodik a mozgékonyságról, az akkumulátorok pedig a 250 kW-os DC gyorstöltés lehetőségét is támogatják.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button