______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Brutálisat zuhantak a Tesla részvényei

hirdetés

A koronavírus járvány talán legnagyobb vesztese lehet az utóbbi hónapokban éppen gazdaságilag is megerősödött Tesla. A járvány miatti intézkedések hatására a vártnál is érzékenyebben reagáltak az amerikai elektromos gyártó részvényei.

 

A Tesla számára az elmúlt év maga volt az álom. Felpörgött a termelés, Elon Musk boldogan jelentette be az egymilliomodik autó elkészültét és már-már gazdaságilag is stabilizálódni látszott az elektromos járműveket gyártó amerikai cég. Ám az álom most pillanatok alatt rémálomba fordult át, ugyanis a koronavírus helyzet miatt elég nagy bajba kerülhet a gyártó.

Kaliforniában is kihirdették a vészhelyzetet, ami miatt a legnagyobb Tesla gyárnak is minimális termelésre kellett átállnia. Musk ráadásul nem adta könnyen magát, tiltakozott az intézkedések ellen, az előző héten még úgy volt, hogy teljes kapacitással üzemelteti tovább a gyáregységet, ám a hatóságok utasításának még ő sem mondhat ellent, a műszakok döntő többségét törölni kellett, majd a mai nap teljesen le is állt a gyártás.

hirdetés

Ennél nagyobb baj, hogy jelen helyzetben egyre több befektető “zárkózik be”, így könnyen bajba kerülhet a cég anyagi értelemben. Főleg annak a függvényében, hogy a történtek hatására pillanatok alatt bezuhantak a Tesla részvényei, azaz míg egy hónapja több mint 960 dollárt ért egy ilyen értékpapír, a tegnapi napon már csak 360 dollárt lehetett elkérni értük. Az amerikai kormány intézkedései miatt (elkezdték összeállítani a gazdaságot megmentő csomagot) ugyan javult valamit a helyzet az utóbbi órákban, ám még így is csak 400 dollár környékére tudott felkúszni a Tesla papír értéke.

 

hirdetés
Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button