______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Amerikai álom, azaz itt az 1180 lóerős Camaro Restomod

hirdetés

Egy 1969-es Chevrolet Camaro már önmagában izgalmas. Na de mi van akkor, ha egy kicsit modernizáljuk a megjelenését és alá teszünk egy LS7 V8-as motort, mely közel 1200 lóerő leadására képes? Akkor egy igazi álomgép születik meg.

 

Az autó-tuningolás legmagasabb szintjét képezi a Restomod építés, azaz a régi klasszikusok modernizálása és tovább vadítása. Érthető módon (mivel a legtöbb alapanyag onnan érkezik) Amerikából érkeznek a legbrutálisabb átépítések, melyek között mindenképpen helye van a most felbukkanó 69-es Camaro átgondolásnak is.

Az autó megalkotása Sean Smith nevéhez fűződik, aki most már a saját műhelyét vezeti, de egykor megfordult a Saleen, a Ringbrothers és a SpeedKore kötelékében is.

hirdetés

Sean tehát megkereste a szóban forgó autó tulajdonosát, hogy alkossanak valami egyedit és maradandót, aki bele is ment a dologba, mivel a Camaro amúgy is felújításra szorult. Akkor meg miért is ne lehetne kicsit tovább lépni annál, amit a 60-as évek végén megálmodtak?

Először a külső dizájn rajzolódott ki, azaz úgy elemeket gyártottak le az orr kialakításához. A hűtőrács egyedi rajzolatot kapott és a fényszórókat is modern LED-esekre cserélték. A kerékjárati ívek kiszélesedtek, a far is retro-modern átalakítást kapott.

hirdetés

A szélesítés ráadásul nem állt meg abban, hogy a karosszéria elemeket átrajzolták, a Camaro fő elemeit át is emelték egy egyedi Fast Track alvázra, mely a C7-es Corvette alvázának átszabásából született meg.

A belső tér is teljesen át lett alakítva, a középkonzol is úgy lett megrajzolva, hogy magába tudjon foglalni egy digitális kijelzőt, de mindezek mellett megtartsa a jellegzetes letisztultságát. A modernizált ülések prémium minőségű bőrözést kaptak, akár csak az egyedi kormánykerék is.

Az igazi turpisság azonban a motortérben keresendő. Itt leledzik ugyanis az LS7 V8-as motor, melyet nem gyári állapotban, hanem a Wegner Motorsports által kicsit átgondolva építettek be a karosszériába. Ennek köszönhetően az erőforrás 1180 lóerő leadására képes, mely egy Tremec T56 hatsebességes váltón keresztül jut el a hajtott hátsó tengelyhez.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button