Autós Hírek

Alig álcázva fényképezték le az új Peugeot 308 generációt

Bár hivatalos premierdátummal még nem szolgált a Peugeot az új 308 kapcsán, a most megjelent kémfotók tanulsága szerint nem állunk messze a bemutatótól. Az autó kész van és most már dizájn szinten is tudhatjuk, hogy mire számíthatunk.

 

A Peugeot idei nagy dobása az új 308-as generáció bemutatása lesz, mely az előzetes ígéretek szerint már a gyártó új stratégiájának az egyik hírnöke, azaz megpróbálnak vele prémium irányba elmozdulni a franciák. Ennek a részleteiről egyelőre még nem igen tudunk beszámolni, ám a Carscoops fotósának köszönhetően már jóval a premier előtt megnézhetjük magunknak az újdonságot.

Ami elsőre szembetűnik a kémfotókon, hogy a 308-as is megkapja az új Peugeot márkaarculathoz tartozó fényszóró megoldást, azaz ebben az esetben is a fényforrások külső szélétől lefelé futnak majd a LED-es nappali menetfény vonalai.

Alapvetően új megoldás a hűtőrács dizájn is, melynek közepén már a régi-új oroszlánfejes embléma látható. A lamellák mintázata a kifelé hosszabbodó króm csíkokkal is erre tereli a figyelmet, illetve a két oldalt elhelyezkedő magasfényű díszbetét vizuálisan megnagyobbítja az egész installációt. Érdekes apróság még, hogy a 308 típusjelzés most már nem csak a kocsi hátulján lesz megtalálható, hanem az orrán is.

Az új generáció oldalát a sportosan kiemelt öv- és kerékvonal határozza meg, ami tökéletesen egészíti ki az ajtók alsó részének törésvonalát. A hátsó traktus egyelőre még rejtve maradt a kíváncsi szemek elől, ám annyit már most is láthatunk, hogy rendszámtábla és a kipufogó környezete fekete díszbetéttel lesz körbe véve.

A technikai részletek egyelőre nem ismertek, ám a kiszivárgás valószínűleg meggyorsítja a bemutató folyamatát (ilyenkor már nem szokták nagyon sokáig húzni a gyárak a premiereket), így nemsokára jó eséllyel okosabbak lehetünk már ez ügyben is.

fotók: Carscoops

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button