Autós Hírek

A Suzuki Swift is kaphat SUV-változatot a jövőben

Az SUV és crossover modellek iránti érdeklődés nem akar alább hagyni, sőt, évről évre egyre nagyobb a kereslet a kategória iránt. A Suzuki sem akar kimaradni a jóból, így a következő Swift generációból is lehet már emelt hasmagasságú változat.

 

Az autóipart alakító trendek két felé oszthatók. Először is ott a villanyosítás, amit nem a vásárlói igények diktálnak, aztán pedig ott van az SUV modellek folyamatos térnyerése, amit viszont annál inkább a kereslet határoz meg. Nem csoda tehát, hogy egyre inkább az emelt hasmagasságú, vagy olyannak álcázott modellek veszik át a hatalmat a gyártók palettái felett.

Ebből a Suzuki sem tud kimaradni, hiszen már most több SUV-modell elérhető a kínálatában, de a jövőben még jobban bebillen majd a mérleg ebbe az irányba a japán Best Car Web magazin értesülései szerint. Jön ugyanis a Swift crossoveresített változata, hogy még több vásárlót csábítson át az egykor kimondottan jó árú, de ma már a 10 millió forint feletti árkategóriában is versenyző márkához.

Eddig annyi információ szivárgott ki, hogy az új Swift-generáció érkezése valamikor 2022 végén várható, majd 2023-ban megjön a Swift Sport variáns is, amely jó eséllyel a már ismert 1,4 literes turbós motort hasznosítja majd mild hibrid-rendszerrel kiegészítve. Oké, ez eddig a már megszokott Swift-premier menetrend, csakhogy a japánok tudomást szereztek arról, hogy 2024-ben már a Swift Cross lesz terítéken az újdonságok csarnokában, ráadásul ez a változat nem az alapmodell hajtását, hanem a Sport kivitel motorját kapja majd meg.

Ha mindezek bebizonyosodnak, akkor egy kimondottan trendi városi terepes érkezésére számíthatunk, ám valószínűleg a Swift vásárlók által megszokottnál vaskosabb árcédulával. Pedig az már most sem a filléres kategória, főként ha a jelenlegi Sport modell 8 millió forintos induló árát nézzük.

(a képeken a Swift jelenlegi generációja látható)

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button