20 km-es túra az NSU-val! Aztán nyekk
Most kivételesen nem az OSL technikája térdelt le, bár kicsit az is
Még csak halkan merem suttogni: 2022-ben elvileg ez a motor és két, hozzá nagyon hasonló másik OSL átszeli majd Ausztriát, s Graz egyes helyszíneinek megtekintése után áthatol Olaszországba, ahol Lienz és Cortina d’Ampezzo irányából összevissza átkelünk velük a hágókon, aztán, ha még működnek, talán jön egy kis Svájc, Németország… Ki tudja.
De persze az is megeshet, hogy eljön a koronavírus hetedik hullámával a szibériai, -50-től -90 fokig mindent bíró szupermutáns, és ahányan még élünk akkor a Földön, mind sterilizált, földalatti bunkerekben várjuk majd a világvégét. De legyünk optimisták.
Én például annyira az voltam, hogy a Pannon Portya előtti hétvégén, amikor akadt egy üres szombati délutánom (hej, de ritkán adódik ilyen!), úgy döntöttem, a 2000-2500 (esetleg 3000-3500) kilométer hosszú 1938 NSU Challenge-túra egyik első lábujjat-a-hideg-vízbe lógatásaként megpróbálkozom egy óriási vidéki túrával. Merthogy egy ennyire innen-onnan összerakott, porból mentett, régi és reszketeg járművet illik alaposan tesztelni, és ezt 2021-ben nagyon akarom is. Ha másért nem, hát azért, hogy a 2022-es túra túlélésére a legcsekélyebb esélyt legalább megadjam neki.
A szóban forgó monstre túra terve a következő volt: Budapest (Zugló)-Fót-Mogyoród-Gödöllő, ez 28 kilométer. Aztán hazafelé, ha minden még mindig kitart a technika: Gödöllő-Szada-Veresegyház-Fót-Budapest, ez még 35. Bő hatvan, kemény kilométer!
Oké, tudom én is. Én is tekertem már le 800 motoros kilométert egy seggen, nem is egyszer. De nem ilyen motoron. Ez zajong, vibrál, a váltás agyrém, fék alig, fejben folyamatosan számol rajta az ember, hogy melyik íven tudja majd bevenni a kanyart, figyeli a folyamatosan leesni készülő alkatrészeket, töri a fenekét az ülés, gubbaszt rajta… Nem az a leányálom, de léteznek üzemmódjai, amelyekben tényleg van valami csoda, ami a maiakon sehogyan nem tapasztalható meg. Ha szereted ezt az ízt, jó, ha nem, akkor neked az OSL-en motorozni maga a pokol.
Halványan azért bizakodtam, hogy végigcsinálom legalább ezt a bemelegítő távot. Az NSU még a förtelmesen kopott Graetzin-karburátorral is ment már egyben bő tíz kilométert, az új, veterán lengyel motorra való, de kínai gyártású karbival pedig fényévekkel jobb lett. Már tudom, mik szeretnek lelazulni róla rövidtávon, azokat extra mód meghúztam, menetrögzítőztem, itt az ideje, hogy a hosszabb távú vibrálást rühellő alkatrészek is lepotyogjanak róla. Tartom markomat.
Műszaki értelemben végül nem is döglött be. Az örömöm mégsem tartott tovább Gödöllőnél.
Oda még nagy rössel, bizakodva érkeztem. Kati és Norbi követett a sárga Fiat 500-asban, ők hozták a tartalék gyertyát, gyertyakulcsot, csavarhúzókat, néhány villáskulcsot. Állítólag olykor még 80 felett is repesztettem az NSU-val (a sebességmérőm még mindig nem működik, át kell alakítanom a hajtását), ami szép teljesítmény, hiszen nem is erőltettem nagyon. Ne feledjétek, egy 10,5 lóerősre tervezett motorról van ám itt szó, de ez ennél gyengébb, egész biztosan, mert a karburátoránál még be kell játszanom a súbertű-állást, a levegőcsavarja is csak nagyjából van helyre tekerve.
Amúgy meglepően stabil, egész kezes, bár a geometriája inkább a hosszú íveket szereti, rövideken ügyetlen. A váltó kapcsolásához persze az egész jobb lábat emelgetni kell, ami ebben az eleve gubbasztós pózban extra fárasztó, kicsit olyan, mintha egy fél oldalára lebénult, szélütött Jane Fonda akarna extra heves aerobic-órát tartani neked. Persze, egyáltalán tudja még valaki, mi az az aerobic? Most már azt is sejtem, miért szokott le a motorkerékpár-ipar a befelé mutató kormányhéblikról – rettenetesen rossz kezelni őket.
De a hangja fordulaton fenomenális, a nyereg kemény, de el lehet viselni, s minél jobban ráéreztem, annál inkább megvolt, hogyan érdemes betenni kanyarba. Rájöttem – nem lehetetlen vele egy élvezetest kanyarogni.
Persze akadtak azért hibák. Fót végénél észrevettem, hogy a trapézvilla bal felső lengőkarjának hozzám közelebb eső anyája lelazult, onnantól százméterenként meghúztam kézzel. A motoros csizmám is minden megtett tájegységgel, eggyel fényesebb lett a sok olaj miatt, a kipufogó és a könyök illesztésénél pedig finom korompermet szivárgott jobb oldalon, kiválóan beleragadva a mindenen folyamatosan képződő olajfilmbe.
Gödöllőn begurultunk a két régi géppel a kastély mellé, büszke csúcsfotókat készítettem, ahogy annak idején Hillary tette az Everest tetején. Rettenetesen menőnek éreztem, hogy ezzel a nagy, házilag reszelt Merkur-fémépítővel ilyen messzire eljutottam. A veszteségek listájára közben felvettem a kipufogó-furulya rögzítőanyáját is, de kicsire nem adunk, abból már elvesztettem egyet korábban, majd pótlom egy önzáróval. Az a baj, hogy műanyag betétest nem tehetek ide a hő miatt, a modernebb motorokra való, koronás rézanyákat pedig még nem használták a harmincas években, ezért majd inkább valami spéci alátéttel próbálkozom, talán.
Ha már ennyire sikeres volt az akció, Szada felé indultunk el Gödöllő központjából. Nem sokkal a HÉV-sínek keresztezése után azonban megmoccant a motor hátulja alattam. Aztán megint. Aztán hirtelen elkezdett jobbra-balra csóválni, mintha lelazult volna a kerék tengelye – mert az ember ilyenkor természetesen először műszaki hibára gyanakszik. De nem, nem technikai jellegű volt a malőr.
A belső durranta el magát. Leparkoltam, nyomkorásztam a lottyadt Mitas diagonált, s fejben kicsit átkozódtam. Ez is jókor jött a francba. Jól éreztem én otthon, hogy a hétfő hajnalban induló Pannon Portya előtt nem a legjobb pillanatot választom az efféle önfeledt extrém sportoláshoz.
A motort nem hagyhatom az utcán, mert ahhoz túlságosan csillog és fényes, sok a szarka. Haza kell vinnem. Hívtam Becsületesnepper urat, mert ő Gödöllőn lakik és van trélere, hátha tud segíteni. Elég feszülten vette fel a telefont, valami ügyet intézett, kérdezte, hogy visszahívhat-e. Hát persze, s letettem. Mire hív, én megoldom!
Következő ötletként Endre barátom merült fel, ő az, akivel kimentünk Firenzébe két hete megnézni a Triumph-ot, egyébként meg ő jelenkezett be először a dolomitos túrára és vett emiatt egy NSU-t négy éve, mellesleg meg Pomázon lakik, ami az M0-son talán nincs messze és van utánfutója is. Endi azonban szomorúan közölte velem – épp vakcina oltásra indul, mint tudjuk, utána ott is tartják majd egy darabig, soká lenne, mire Gödöllőre érne, de ha megvárom… Ehh, eltolom a kúthoz az OSL-t, van itt a közelben egy Shell…
Hát, toltam egy szépet, mert az „itt” egészen mást jelent egy ötvennel robogó autóban, mint dombnak felfelé egy nagyon alacsony építésű veterán motort tolva. Az NSU betétjein friss a ferodo, ilyenkor még nem lehet igazán pontosan belőni, hova állítom a fékkarokat. Kicsit szorul, na, sokat próbálkoztam a belövésével, de szorul. Ha megy, alig venni észre, de ha tolni kell, pláne a dimbes-dombos Gödöllőn, akkor zavaró.
A tüdőm kiköptem, mire beértem a kúthoz. Amikor már nem pirosban láttam mindent, levettem a levegő csövét, megpróbáltam a kompresszorral bejuttatni egy kis nyomást a belsőbe, hátha csak valami lassú eresztés volt a ludas, de csak sziszegett mindenfelé. Mit lehet ilyenkor tenni? Bár tudtam, hogy kicsi az esélye, hogy meggyógyítja, azért bementem a shopba és vettem egy flakon gumitömítőt. Hátha…
Használtam már ilyen szert egyszer, amikor az előző Audi A6 bemutatóján, a szicíliai Sciacca környékén kaptunk egy defektet, s gyors akcióra volt szükség, mert a gépünk két és fél órával később indult haza. Szicília túlsó feléről, Palermóból. Akkor működött, de az egy gyári tömítő volt, s a kereket rövid időre fel lehetett fújni kompresszorral, csak nem tartotta meg a levegőt.
Befújod a flakonból, amennyit csak elnyel a kerék, aztán mész a járművel tíz kilométert, hogy terüljön a hab. Én azonban egy ilyen reszketeg és nehezen vezethető drótszamárral ezt nem akartam megpróbálni ezt a sűrű forgalomban, ezért sztenderre húztam és inkább járattam. Tíz kilométer az kábé tíz perc, ha hatvanas a tempó, betettem hát harmadikba és hagytam alapjáraton töfögni. Mindenki nagyon örült a légkalapácsnak!
Közben elgondolkoztam azon, mi történhetett. Az ilyen rugózatlan hátuljú, tehát merev vázas motorokat sokkal kisebb levegőnyomással illett használni, mint a maiakat, 2,5 helyett inkább csak 1,5 bart kellett nyomni a gumijukba, különben megroppantották az ember gerincét. Némelyik. Ez persze ülésrugózás-függő is volt.
A puhábbra hagyott gumit azonban nem fogja annyira a ráf elfordulás ellen. Ha a szóban forgó gumiban a belső pedig kínai gyártású a V-Rubber belső, akkor abból új korától szökik a levegő, erre kvázi mérget vehetsz, többel is volt (és sajnos van is) dolgom. Három hét állás alatt (ennyi ideje nem mozogtam az NSU-val) abból a másfél barból fél lesz. A garázsba rendszeresített kompresszorunkat viszont alaposan elástuk, mert a Bálint a Hondáját, én meg a Triumph-ot szereltem sokat mostanában, eléje kerültek dolgok. Így hát induláskor bekockáztattam a pár száz méteres utat a legközelebbi kútig, ahol fel akartam fújni.
Az a baj ilyenkor – aki elkontrázta már a szelepet a balatoni, lapos gumijú kempingbiciklin, tudja, miről beszélek -, hogy gyorsításkor, pláne meg fékezéskor a ráf el akar tekeredni a gumiban. Ha kemény a gumi, a tapadás miatt nem tud. Ha lapos, akkor elmászik a külső, de vele a belső is. Ezzel már csak az a baj, hogy a belső gumi szelepének konkrét lyuka van a ráfban, a szelep tehát helyben szeretne maradni. És ilyenkor inkább tőben elszakad.
Az én gumim szerintem már ott, az M3-as elején levő OMV-kúthoz érve kicsit elrepedt, aztán azon a repedésen egyre jobban leeresztett, ahogy Gödöllőre tartottunk. Ha nagyon erőltetem a memóriámat, mintha arra is emlékeznék, hogy folyamatosan egyre jobb lett a rugózásom. Állítható légrugó az S-Mercedesben? Piha! Olyan az én, 83 éves munkás motoromban is volt már!
Aztán persze a síneken áthajtva, vagy azon a tájon teljesen elfordult és kitépte.
Mondanom se kell, akármilyen nagy hittel indultam neki a megjavítottnak hitt NSU-val a hazaútnak arról a gödöllői Shell-kúttól, kétszáz méter után gyanús lett, hogy mintha megint szánkáznak a hátulja. Egy kilométer kacsázás után pedig nem bírtam tovább. Leszálltam megint, immár visszafelé áttoltam a HÉV-síneken, megálltam a gyorsítósáv végében és tanakodni kezdtem azon, hogyan tovább. Nem kellett sokáig. Endre hívott.
„Zsolt, hamar kiengedtek az oltópontról, már itthon vagyok, itt a futó is. Nézem a Waze-t, bő félóra múlva ott tudok lenni nálad. Jöjjek?” – kérdezte.
Hát, persze Endikém, gyere, most hirtelen tényleg nem jut más megoldás az eszembe…
Kati a legjobb Top Gear-stílusban vette a lapot, mert, ahogy meghallotta a hírt, megnyugodott a sorsom felől. Ugye nem baj, ha mi most hazamegyünk a Norbival, én kábé ennyit terveztem ma délutánra, a Bálint otthon közben túl van a nyelvvizsgán, várja, hogy valaki vele is legyen, jön át a tesóm társasozni, te itt elleszel. Mit mond ilyenkor az ember? El hát. Én kérem.
A sárga tűzgolyó tehát féktelen légkompresszor-hangon elhúzott a főváros irányába, én meg ott maradtam darvadozni a HÉV tövében. Meglepő, mennyi szép régi autót lát az ember Gödöllőn, ha eleget csücsül egy kereszteződésben. Jött először egy világos-metálzöld 123-as, át a kereszteződésen. Aztán egy gyönyörű kereklámpás Zsiguli Hatvan felől. Majd egy szintén szép kockalámpás, bordó. Nem sokkal később egy álomszép, második szériás kocka-Passat – szintén bordó – is elhúzott a főváros irányában. Két perccel később ez az autó újra felbukkant balról, a tulaj megállt, letekerte az ablakot – „hozzak szerszámot, segítséget, látom, elakadtál itt” – tette fel a kérdést a mustárszín plüss belső térből.
Dehogy, nekem már jön a hilfe, köszi. Hát ezért jó veteránozni – ez a hobbi, mint valami fura szabadkőműves-szekta, mindenkit összetart. És egyre inkább. Régen még mercis utált volkswagenest, autós utált motorost, szoci autós nyugatist, de ezek a különbségek mind jobban eltűnnek, talán mert lassanként mindenki belekóstol a másik műfajába, s rájön – ugyanazt a szekeret toljuk, ugyanazok az örömeink, ugyanazokkal a problémákkal küszködünk, mind, akár Verhovinát, akár E-Type Jaguart bütykölünk is az út szélén.
Aztán Endi háromnegyed óra múlva befutott, hazarángattuk az NSU-t, én meg nagy hálálkodás közepette hazaengedtem őt vakcinaheverni.
Közel két hét telt el eztán, mert végigtekertük a Speedzone gőzhengerét a Pannon Portyán. Dögfárasztó volt, jó volt, egy hónap múlva még jobbnak tűnik majd, s ami a legfontosabb, szerintem igen fasza anyagok születtek ott.
Én meg, ahogy hazaértem, nekiláttam az NSU-nak, mert ennek a motornak most nyáron sokat kell majd mennie, nincs idő tétovázásra, ezt a tesztidőszakunk, remélem, a többiek is rajta vannak a sajátjukon. Vagyis hát… Biztosan tudom, hogy az első közös gurulás még a végtelenben van. Miki épp most szedte szét még jobban a piros NSU-t, Endre még mindig nem rakta egészen össze a sajátját, de arról közben már a vizsga is rég lejárt. Jesszusom, mi lesz még itt. 2023-ra módosul a dátum? Hova toljuk el vajon az indulást?
Azóta kirángattam a hátsó kereket a motorból. Ez nem annyira egyszerű, mert az én példányomon sok mindent utólag kellett a fene tudja, milyen szörnyűségeket látott egyéb alkatrészekhez alakítani, ráadásul az OSL-t még nagyon nem a Toyota mérnökei tervezték, afféle könnyű, egykezes, kiszámítható munkaórás szerelhetőségre.
Minden szerelésnél feszegetni kell az alkatrészek egy részét, s csak bizonyos, precízen eltalált szögben jönnek le a dolgok (visszafelé pedig még nehezebben), a festék is folyamatosan távozik a lemezekről. Van egy pusztítás-szaga ezeknek a javításoknak. Ha a motorom nem lenne ennyire szép, nem is zavarna, de ha csillogóból indulsz, gyors ám a romlás.
No meg, a lehetetlen helyeken levő, jó hosszú meneteken tekeredő csavarok, amelyekre nemhogy dugókulcsot nem tudsz feltenni, de még a villáskulccsal is csak nyolcad, tized köröket tudsz fogni… Nem, annyira nem élvezem a szerelését, mint ha kétszer ennyire élvezném.
De végül kijött a kerék, viszonylag enyhe lett a motoron a pusztításaim nyoma. Közben kinyomoztam, hol lehet Michelin-belsőt rendelni Magyarországon, ezért vettem is kettőt, napokon belül itt kell lennie a csomagnak. Jövő héten elviszem a hátsó kereket Koch Ferencnek, aki a Cagivám kerekét is csinálta, mert kiválóan centríroz küllős kerekeket (és szakért elektronikus gyújtásokat), neki mindenféle ötletei szoktak lenni gumirögzítésre is.
Miki közben a saját motorja lötyögő első villáját elvitte Rozsos Ákoshoz, a szerelőhöz, aki időközben kiderítette, mik kopnak el ebben a szerkezetben és már ki is találta a javításukra a megoldást. Ha elkészül azzal a motorral, szerintem én is bekéredzkedek hozzá, s az én villám is nála landol majd, de kivárom a soromat. Ha már kint lesz a villa, akkor az első kereket is elviszem a Kochhoz, mert az se fut tökéletesen. Sőt, azt hiszem, most rögtön mindkettőt el fogom juttatni hozzá.
Úgyis vettem már két belsőt, legyen már minden kerékben jó, nemde?
Zsolti Bácsi! Lehet érdemes volna beszerezni egy kétdugattyús lábpumpát, ha esetleg nem volna. Ha a bicikli 19″ kerekét felfújja 6 nyomásból, akkor az NSU-ét max. 12ből, főleg másfél bar-ra. És akár magaddal is tudnád vinni a próbautakra….
Kár, hogy akkor nem használtak még vakszelepet kerékbe, tehetnél bele, triálmotorokon 4psi-s nyomásnál simán megkakadályozza az elfordulást 🙂
A nyeregre meg tegyél bárányszőrt, az nagy bizonsággal létezett ’38-ban, két szinttel biztosan feljebb viszi a komfortot, meg a menőséget is 😀
Én akár megspendíroztam volna három belsőt is…
Jó mulatást!
Esetleg mousse a kerekekbe? Örök élet +1 nap.
Esetleg mousse a kerekekbe? Örök élet +1 nap.
Interstate84:
Van kézi motoros pumpám, picike, sokkal kisebb, mint a lábpumpa. Csak hát a hirtelen elhatározás. Kicsit alaposabban kell megfontolni ezzel még húszméternyi motorozást is. Mint fotózni egy régi fényképezőgéppel.
A képek vagányak a kis sárgával! Az utolsó utáni lesz ezzel foglalkozni de egy biztos: ha korhű motorral fogtok menni, korhű fényképezővel lesz dokumentálva akkor kellene ha nem is korhű de arra hajazó felszerelés is! Sisak+kabát kombó mindenképp! Az nagyon nagyot dobna az összképen.
A vee rubber belső egy büntetés, Pannóniát is 2hetente kell fújkálni miatta.A Mitas sokkal jobb vagy akár egy békebeli orosz.A legjobb viszont a cross belső, súly 4x a vee rubbernek, vastagsága mint egy dutra belső egy kotonhoz képest.Ára is 4x sajna de csak egyszer kell megvenni.Pumpának én egy ’40es évekbeli kézit használok, motorgumit max.20nyomásból felfúj.Persze van kompresszor is de van hogy nagyobb fáradtság beüzemelni mint kézzel felfújni.
19-es Michelin belsőt lehet is kapni itthon, meg jó is.
19-es Michelin belsőt lehet is kapni itthon, meg jó is.
Jahogy ez nem jegyzi meg a polgár, nevét, így lettem névtelen.
Michelin belsőt vegyél, azok nagyon jól bírják.
zöldi:
És Zöldi uram, pontosan olyat is vettem, butil belső. Nehéz is, mint a dög 🙂
Nagy Áron:
De a kompresszor kisebb, ha kell power bank is, ráadásul világítani is tud. Jó kis cucc az, sokat használtam már.
Avatar geardriven_V4:
Nem kell korhű ruha, elég nekünk a lófasz, nem kell még elefántpénisz is… 🙂 Egyébként az eső és a hővédelem miatt (a Dolomitok nem egyszerű eset) nem is vennék korhű ruhát, mert megfagyva, elázva, alsógatyáig lucskosan egy köhögő 80+ éves motorra lerohadni a hegyekben… Hát az tényleg már kívül van az ember komfortzónáján.
Nekem anno a Berva egy hegesztőpálca véget szedett össze a közeli vasúti átjáróban. Vigyázni kell a síneknél.
Michelin vagy krossz belső jó, meg a vastag guminyakú orosz.
Nekem a merevvázas szörnyhöz elöl-hátul 1,2 bart ír a kezelési könyv.
Azért öröm, hogy semmi más nem nyekkent meg a motoron. Lesz ez jó szeptemberre.
bervas:
Igen, Bervás uram, te ezt érted. Szerintem is. Hellyel-közzel, hacsak nem lesz nagy lerohadás (blokk szét-össze).
zöldi:
Amúgy a Touratech-szett maradék eleméért átjössz-e valamikor? 🙂
Esetleg egy kevláros defektvédő szalag a gumiba, ha már első sere lesz?
A lelazuló csavar alá Nord-lock alátétet javaslok. Csak a csavar nyúlása árán hajlandó fellazulni, ha rendesen meg lett húzva. Ugyan nem korhű, de működik és a meleggel sincs baja.
Din 980 fémesen önzáró anyát nézd meg esetleg, az majdnem sima hatlapfejűnek néz ki.
Vagy a nord-lock alátét, ahogy István is javasolja.
Bicikliknél létezik Mitas Gaadi nevű nem végtelenített belső. Ilyen esetekben tök jó lenne a motorhoz, hogy ne kelljen szétszedni. 2 perc alatt bele tudnál tenni egy új belsőt:
https://www.google.com/search?q=mitas+gaadi&tbm=isch
Sima defektnél szét sem szedném ennyire talán az egészet. Az egyik felét levéve a külsőnek hozzáférhető a belső ragasztásra, persze ilyen szelepkiszakadásnál ezzel nem vagy előre.
Jókor lépett a süllyedő total-hajóról…Szerencsés Dániel-Zsolt.
Még annyi megjegyzés, hogy a VeeRubber nem kínai, hanem thaiföldi. A belsőjük vacak, ezt megerősítem. A külsőik viszont meglepően jók ár-érték arányban. Próbáltam 19 és 10 collban egyaránt. Szépen melegednek, tapadnak, kopnak.
Üdv Csikós úr. Próbáld ki a bicikli belsőbe való defekt mentesítő trutyit. Én a fűnyíró traktoromba raktam elsőként, mert elegem lett a tűztövisem folyamatos bosszújából. Annyira bevált, hogy azóta minden belsős kerekemben van. Annyi vele a baj, hogy a fagyot nem szereti, ezért minden szezon elején frissíteni kell a töltetet.