Autós Hírek

A vártnál is nehezebb az elektromos Hummer a legújabb információk szerint

A tisztán elektromosan visszatérő Hummer kapcsán sosem állította azt a GMC, hogy könnyű autó lesz. A most kiszivárgott információk szerint viszont az eddigi elképzeléseket is felülmúlja majd az autó súlya. Csak az akkumulátorok nehezebbek, mint sok autó önmaga.

 

A GMC kötelékében, tisztán elektromos autóként újjáéledő Hummer közel sem mindennapi járgány. A méretei, az 1000 lóerő feletti teljesítménye és természetesen az ára is (112 ezer dollár) azt tükrözi, hogy a maximalizmust tűzték ki maguk elé a tervezők. Ezek mind impozáns tények, csak éppen van egy hátulütője is a dolognak: ilyen adottságokkal nem tud könnyű lenni egy autó.

Ahogyan a GMC Hummer sem lett az, egészen pontosan 4780 kilogrammos önsúllyal rendelkezik. Ez szinte kilóra azonos a klasszikus Humvee katonai terepjáró adataival teljes páncélzattal és fegyverzettel felszerelve. Hogy még jobban érezzük a különbséget: a másik amerikai “nehézfiú”, a szintén elektromos Rivian R1T “alig” 3,1 tonnát nyom mindennel együtt.

A Hummer esetében a kiugró érték többek között a gigantikus, 212.7 kWh-s akkumulátorcsomagnak köszönhető, mely egymaga 1326 kilót tesz ki, azaz többet nyom, mint mondjuk egy Mazda MX-5. Persze, kell is ekkora “csomag” ahhoz, hogy teljesíteni tudja a Hummer EV a beígért 525 kilométeres hatótávot úgy, hogy közben az ember néha próbálgatja a brutális teljesítményt is.

Viszont, felmerül a kérdés, hogy van-e értelme egy ilyen nehéz autót piacra dobni a környezetvédelmi önérzékenység korában? Nem lenne egyszerűbb kisebb akkumulátorokkal jóval szerényebb autókba kényszeríteni az embereket?

Ez a kategória nem a mindennapi vásárlót célozza meg, hanem azt, akinek sosem elég az átlag, azaz mindig többet és többet akar. Mert hát igaz, hogy egy kisebb város energiaellátását hurcolom magammal, ráadásul, ha elszabadul a gép, akkor nincs az a kocsisor, ami megállítja, de jól érzem magam, mert nekem nagyobb és erősebb. És persze drágább is, mint a szomszéd Ford F-150-ese, mely szintén nem lesz éppen a pehelysúly képviselője elektromos kivitelben sem.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button