Változtatható felületű abroncsot ígér 2035-re a Nokian
A Nokian bejelentette, hogy gőzerővel dolgoznak egy olyan technológián, ami lehetővé teszi, hogy az abroncsok meg tudják változtatni a fizikai jellemzőiket. Az ígéretek szerint 2035-ben már olyan gumik lesznek a piacon, amik a futófelületük átalakításával minden létező élethelyzetben a legoptimálisabb tapadást biztosítják.
Biztonság tekintetében két nagyon fontos eleme van az autóknak. Az egyik a fékrendszer, a másik pedig a gumi. Érthető, hogy mind a kettő fejlesztésén cégek tucatjai dolgoznak már, így évről-évre újabb technológiák látnak napvilágot. Most például a Nokian abroncsgyártó vetette fel, hogy milyen lehet a jövő autógumija. Terepgumi? Külön téli és nyári szett? Versenypályára még egy? Ezeket elfelejtheted, ha tényleg megvalósul az okosgumi koncepciója.
Teemu Soini, a gyártó fejlesztési igazgatója szerint ugyanis 2035-ben már elérhető lesz az a technológia, mely alapján megvalósulhat a változtatható futófelület ötlete. Azt nem árulták el, hogy pontosan hogyan működik majd a dolog, de a tervek szerint az abroncs érzékeli, hogy éppen milyenek a vezetési körülmények és ha kell, akkor a barázdák növelésével vagy csökkentésével igazítja az úthoz a felületet. Autópályán mész és száraz az út? Nagyobb felülettel jobb tapadás érhető el. Sáros útra tévedsz? Oda inkább a mély barázdák kellenek, hogy ne kerülj bajba.
Persze, így elsőre sci-fi jellegű a dolog, de Soini kiemeli, hogy alap szinten, de már most is léteznek okosgumik, amelyek szenzorokkal képesek a hőmérsékletet és a nyomást érzékelni, a következő generáció pedig már kezd kirajzolódni. “Ez a fejlesztés már tíz év múlva jelen lehet a fogyasztói piacon”- zárta rövidre a dolgot.
Az igazgató arról is beszélt, hogy a levegő nélküli gumi koncepciója viszont zsákutca a személyautók tekintetében, hiszen ezek a nagyobb sebességet és erőhatásokat egyszerűen nem képesek hosszabb távon elviselni, így ezeket lassú mozgású munkagépeken lehet csak alkalmazni a jövőben is.