Autós Hírek

Elkaszálta a Volkswagen az elektromos terepes koncepcióit

Bár nagyon úgy tűnt, hogy szépen lassan minden eddig bemutatott ID tanulmányautó zöld utat kap, most mégis megszakadt a széria. Az ID Buggy fejlesztését ugyanis nem folytatják a németek az egyik partnerük kiesése miatt, de egy másik terepes elképzelés is hanyagolva lesz a későbbiekben.

 

Már-már kezdhettük azt hinni, hogy a Volkswagen az ID tanulmányautók mindegyikét tényleg megvalósítja, hiszen az utóbbi időszakban sorra jöttek az olyan bejelentések, hogy például az ID Vizzion és az ID Buzz is kap nemsokára sorozatgyártásra érett verziókat. Most viszont már vannak olyan megnyilvánulás is a gyártó részéről, mely bizonyos koncepciók háttérbe helyezéséről szólnak.

Az eddigi híresztelésekkel ellentétben ugyanis kiderült, hogy az elektromos ID Buggy nem kerül sorozatgyártásba, minden további fejlesztést elkaszált a gyártó. A döntés hátterében az áll, hogy a projektben fontos partnernek számító e.Go Mobile cég sajnos nem igazán tudta eddig kimozogni a koronavírus által okozott gazdasági kilengéseket és bizony csődközeli állapotba került.

“Nem, nem fogjuk megcsinálni az autót. Volt egy partnerünk ehhez, de végül nem jött össze a dolog”- mondta Ralf Brandstätter, a Volkswagen vezérigazgatója az Autocar magazinnak.

Ami még ennél is rosszabb hír, hogy a Ruggdzz fantázianévvel emlegetett elektromos terepjárót is “parkolópályára” helyezték, mondván, hogy most sokkal fontosabb projekteket kell megcsinálnia a gyártónak. “Bekerült a fiókba. Nem mondom, hogy sosem fog elkészülni a terepjárónk, de az biztos, hogy mostanság nem fogsz hallani róla”- tette egyértelművé a VW vezér.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button