Autós Hírek

Sportos elemekkel frissül fel a Hyundai Kona

Három évnyi forgalmazás után kap egy alapos ráncfelvarrást a Hyundai kis SUV-ja. Nem fogták vissza magukat a gyáriak, letisztultabb és sportosabb lesz a 2021-es modell.

A Hyundai 2017-ben mutatta be a kisméretű Kona SUV-t, mely most áll az első komolyabb ráncfelvarrása előtt. A hivatalos leleplezés még várat magára, de azért nem hagynak kedvcsináló képek nélkül a gyáriak minket. Ráadásul ezeken az ábrákon pont a legérdekesebb részt, az autó orrát mutatják meg nekünk.

Itt van tehát a 2021-re felkészített Kona, melynek megjelenése letisztultabb, de egyben sportosabb is lesz. Alap változatoknál eltűnik például a hűtőrács fölötti plusz szellőztető csík, a kettéosztott fényszórók alsó része viszont elegánsabb elnyújtott formát kap, benne a “kopoltyú” minta szerint elhelyezett három külön fényforrással. A LED-es nappali menetfény is divatosabb vonalakkal lett megalkotva, illetve a lökhárító alsó része díszesebb kidolgozást kap, ami főleg N Line kivitelek esetében lesz kimondottan látványos.

Bizony, a ráncfelvarrás után már a Kona esetében is rendelhető lesz a külső csinosító csomag, mely agresszív megjelenést biztosít a járgánynak. Ugyan ebből még csak a hangsúlyos első lökhárító toldatot ismerhettük meg, de biztosra vehetjük, hogy lesz hátul diffúzor imitáció és külön az ilyen változatokhoz kínált felni szett is. Érdekesség még, hogy az N Line esetében megmarad a plusz légbeömlő nyílás, de három részre lesz osztva, illetve ennél a felszereltségnél a Hyundai embléma nem a hűtőrács fölé kerül, hanem annak a közepén lesz elhelyezve. A ráncfelvarrás hajtásláncokat érintő részéről még nem beszéltek a márka képviselői.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button