Autós Hírek

Már a Renault Twingo is lehet konnektor függő

A Renault vezetősége úgy gondolja, hogy városi kis elektromosból sosem lehet elég. Legalábbis ezt támasztja alá, hogy a Zoe mellett most a Twingo is rácuppant a konnektorra.

 

A Renault tovább bővítette az elektromos kisautó flottáját, bár ezekből eddig sem volt hiány a franciák palettájában. A Twizy ugyan már nem kapható, a Zoe viszont kellő népszerűségnek örvend, de most már a Twingo is kérhető motorhang nélkül.

Azért valljuk be, várható volt a villanyosítás, hiszen a testvérmodellnek számító Smart Forfour már egy ideje kapható elektromos változatban egy 81 lóerős motorral. Ugyan ezt az erőművet kapta meg most a Twingo is, viszont nem 17,6 kWh-s akkumulátor csomagot telepítettek hozzá a gyáriak, hanem egy nagyobb 22 kWh-s megoldásra esett a franciák választása. Ennek értelmében a Smart-nál nagyobb hatótávról beszélhetünk, ám a WLTP szabvány szerinti 180 kilométeres lehetőség még így sem mondható túl acélosnak.

Főleg annak tekintetében, hogy a konkurens Volkswagen e-Up már 255 kilométeres hatótávval rendelkezik, a Skoda Citigo EV pedig 265 kilométert képes megtenni teljesen feltöltött akkumulátorokkal.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button