Autós Hírek

Itt vannak az első képek az új ötajtós Civicről

A Honda első alkalommal mutatta meg álcázás nélküli képeken a Honda Civic új generációjának ötajtós változatát. Európában természetesen a hibrid hajtás kap főszerepet.

 

Az amerikai változat már hónapokkal ezelőtt bemutatkozott, most viszont megkezdődött az új Honda Civic generáció európai bevezetése is az ötajtós változattal. Egyelőre csak pár képet és egy szűkszavú sajtóközleményt kaptunk, de már így is érdekes részletek láttak napvilágot.

Az új Civic e:HEV

Először is, most már tisztán látszik, hogy az ötajtós karosszéria esetében sem bonyolítják túl a dizájnt, azaz a szedánhoz hasonlóan a hatch is a márka új, letisztult irányzatát követi majd. Mindezek mellett a hátsó fényforrásoknál megfigyelhetünk egy kis játékosságot, de ezzel együtt sem számíthatunk érzékeket megbolondító formai megoldásokra. Az új Civic könnyen emészthető és autó formájú, amit nem lehet negatívumként említeni.

Az európai hajtással kapcsolatban egyelőre csak annyit árult el a gyártó, hogy az ötajtós Civic is az e:HEV hibrid rendszert kapja meg, kimondottan kedvező tisztán elektromos használhatósággal megfűszerezve. “Akárcsak a CR-V, a Jazz, a Jazz Crosstar és a hamarosan érkező HR-V esetében, az új, hibrid Civicnél is a hatékonyság és a vezetési élmény jelenti a legfőbb vonzerőt”- hangzik a gyáriak ígérete.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button