Autós Hírek

Harapósabb lett a Puma, itt az ST változat

A Ford Performance első kimondottan európai igényekre szabott teljesítmény SUV-ja a Puma sportosított kivitele. A Fiesta ST hajtását kapta meg minimálisan áthangolva.

 

A Ford a Puma újjáélesztésével alapvetően változtatta meg a névhez köthető autót, hiszen ami régen még egy kis sportos kupé volt, az most már egy fiatalos és stílusos SUV képében rója az utakat. A megkapó külső mellé azonban visszafogott teljesítmény párosul, legalábbis sokan világítottak rá a dinamizmus hiányára akár az alap 125 lovas, vagy az összekerekes 155 lóerős Ecoboost verziókról beszélünk.

A lendületesebb Pumázásra vágyók most viszont végre megkapják, amit kerestek. Itt van ugyanis az ST változat, mely külső-belső téren egyaránt úgy néz ki, hogy elkezdett felnőni a feladathoz.

Először is kapunk egy morcosított lökhárítót, egy új hűtőrács dizájnt, fekete tetőt és visszapillantó házat, kis méretű ám mégis látványos hátsó légterelőt és 19-es egyedi könnyűfém felni garnitúrát. Mindezek mellé egy kimondottan ST exkluzív zöld fényezés is érkezett a palettára.

Belül Recaro sportülések fogadnak minket a műszerfal hangulatát pedig a karbonmintás betétek és az alul kiegyenesített sportkormány dobja fel. Természetesen jár a fém pedálsor és az ST váltógomb dizájn is a Puma ST-hez.

Szép meg minden, de ettől még nem lesz harapósabb egy Puma sem. Ami viszont azzá teszi, az a Fiesta ST-ben már megismert 1,5 literes háromhengeres turbós egység, mely 200 lóerő teljesítményt és 320 Nm nyomatékot képes leadni. Az erő változatlan, viszont az adatokból kiolvasható, hogy a Puma esetében 30 Nm-el többet tudtak a nyomatékból kihozni a gyáriak.

Ezzel a kis ragadozó Ford már egészen tűrhető 6,2 másodperces 100-as sprintet tud felmutatni a végsebesség pedig 220 kilométeres óránkénti tempóban van maximalizálva. Fontos különbség a Fiesta és a Puma között még a kipufogó hangolása. A kis SUV esetében ugyanis a rendszer némileg, pontosan 1 decibellel halkabb, hogy hosszabb távon se legyen zavaró a duruzsolás, mégis csak egy szabadidő járgányról van szó.

Nem csak gyorsabb a Ford vadmacskája mint eddig, hanem természetesen stabilabb is. Sportváltozat révén értelemszerűen nem maradhatott le a keményebbre hangolt futómű és a karosszéria merevítés sem, illetve igény esetén a játékosságot a feláras Quaife differenciálmű garantálja.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button