Autós Hírek

A Stellantis kész megváltoztatni az egyik ismert Jeep modell elnevezését

Carlos Tavares, a Stellantis elnöke jelezte, hogy foglalkoznak a cseroki indiánok nevében felszólaló Chuck Hoskin megkeresésével, miszerint az embereket sérti, hogy az egyik modell a nemzetük nevét viseli.

 

Még előző hónapban robbant a hír, hogy Amerikában a cseroki nemzet egyik vezetője kimondottan sértőnek jelölte meg, hogy a Jeep a mai napig használja a Cherokee elnevezést az egyik közkedvelt modelljénél. Chuck Hoskin akkor arra kérte a gyártó döntéshozóit, hogy válasszanak más nevet az autójukhoz, mert a népe ezt nem nézi jó szemmel.

Bár sokak csak legyintettek először a hír hallatán, ám azt tudni kell, hogy az ilyen jellegű kérdéseket manapság szeretik komolyan venni a jogalkotók is, így Carlos Tavares, a Stellantis elnöke sem mehetett el szó nélkül az ügy mellett.

Tavares most a Wall Street Journal újságnak úgy nyilatkozott, hogy nyitottak a változtatás felé, de egyelőre még nyitva hagyják a kérdést és vizsgálják annak a jogi és szociológiai hátterét. “Én személy szerint még nem tudom, hogy valós-e a felvetett probléma, de készen állunk arra, hogy bármilyen pontra eljussunk a megfelelő döntéshozókkal egyeztetve”- mondta a Stellantis vezér.

Az ügyhöz hozzá tartozik, hogy nemrég a Jeep egy hivatalos közleményben jelezte, hogy a Cherokee név használata nem más, mint tisztelgés a híres indián törzs előtt. Erre reagált a napokban Amanda Cobb-Greetham, az Oklahomai Egyetem professzora, aki szerint a Jeep csak profit szerzés miatt használja a törzs nevét: “Ha valaki előtt tisztelegni szeretnél, akkor jutalmazd meg. De ha egy terméket nevezel el róla, akkor azt azért teszed, hogy értékesíthesd”.

Könnyen lehet tehát, hogy nemsokára így búcsúzik el az évtizedek óta jól csengő Grand Cherokee modellnév a Jeep palettájáról.

 

Címkék

Hasonló tartalmak

Egy komment

  1. Cseh Rocky is sértő lenne? Che rookie. Cher okay. Csak pár ötlet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button