Meglett a kardánremegés oka!

hirdetés

A kerekek (és a hozzájuk fizikailag kapcsolódó féltengelyek, differenciálmű-tányérkerék) körülbelül negyed akkora fordulaton pörögnek, mint a kardán. Mivel 1986 óta öreg autókkal járok, el tudod képzelni rólam, hogy még nem volt kiegyensúlyozatlan kerékből adódó problémám? Elfékezett gumiból adódó problémám? Hibás féltengelyből adódó problémám? Ugye te se gondolod ezt komolyan. Tudom, milyen rezgés az, ami a kerekekkel azonos fordulaton jelentkezik. Nem ilyen. Az lassabb. Kisebb frekvenciájú, ha úgy jobb.

De azért – mivel úgyis szándékomban volt – kicseréltettem a gumikat, most egy garnitúra új GT Line van fent az autón. Kicsit kevésbé nyúlik, sokkal kevésbé csikorog, de hogy a remegés megszűnt-e a csere miatt? Ne röhögtess. Dehogyis.

A motortól pedig nem érkezhetett ez a fajta remegés, hiszen a rázás, amiről beszélek, akkor is érezhető, sőt, ugyanolyan intenzitású maradt, amikor felgyorsítottam nyolcvanra és kirúgtam a kuplungot. Üresbe is kivehettem ilyenkor a váltót – tovább remegett. De akár le is állíthattam a motort, akkor se javult semmi.

Egészen pontosan betájolható volt a hiba forrása: a váltó kihajtó tengelye és a diffi kúpkereke között kellett születnie. A diffi behajtását nagyon nehéz tönkretenni, az a csapágy is elég tartós, de ha már annyira lóg, hogy remegést okoz, akkor ott olyan hangok vannak, hogy ihaj. És nem lóg, egyáltalán. A váltót Makszin Attila szuperül felújította (más kérdés, hogy utólag rájöttünk: a kormányváltó miatt a Lada-szerkezetből származó teljes belső mellé át kellett volna tenni a régi Polski-váltóból a kapcsoló rudat, mert azon mélyebbek a bemélyedések), ellenőrizte a tengelyeket, a szabad futást, tehát az a tengely nem lehet görbe. A kihajtásnál, a hardy belsejénél a fánk formájú kis illesztő gyűrű is tökéletesen passzol a flansniba, mert páran ezt is elővettétek. A hardy szinte új, hibátlan. A kardán a Fék utcából jött. Mi marad még?

Azt már a váltótartó bak cseréjekor észrevettem, hogy a kardáncsapágy-függesztőt elmozdítva rosszabbá tudom tenni a vibrációt – csak javítanom nem sikerül rajta. Akkor ennél mélyebbre nem ástam magam a témába, mert a csapágy és a függesztő állvány leszerelése nem is annyira egyszerű feladat. A gyanúm fókusza egyre inkább erre az alkatrészre tevődött át.

Akkor nem, de az amerikai utat követő szombaton nekiláttam. Feltettem a Fiat hátulját a rámpára, elkezdtem letekergetni a hardy egyik csavarját, aztán eszembe jutott, hogy a másik két csavarhoz majd át kell forgatnom a kardánt. És ha az első rész nem elég, akkor a középen még másik négy csavar lesz, ahhoz is forgatnom kéne. Ez így nem lesz jó.

Inkább kiparkoltam a garázsból, megfordultam az utcában, orral álltam rá a rámpára, úgy, hogy a kocsi hátulja egy centi híján a garázsajtónak ütközzön. Aláékeltem a bal hátsó kereket, megemeltem a jobb hátulját, ott alábakoltam a laprugót, s kieresztettem a kéziféket, kivettem fokozatból a váltót. Innentől szabadon forgott a jobb hátsó kerék.

Sajnos nem lehetett máshogy, otthoni körülmények között. Ha elindult volna az autó, a bal keréknek át kellett volna küzdenie magát az éken, a jobb oldali bakot el kellett volna döntenie, és ahogy a garázsajtóban elakad a kocsi fara, azt is ki kellett volna döntenie. Nem, nem éreztem úgy, hogy rám akarna borulni az egész, bár a biztonságmániások most nyilván sikoltoznak a sok umbulda láttán.

A jobb hátsó kerék segítségével így már körbe tudtam forgatni a kardánt, negyed óra alatt lent volt az egész, tartóstól, állványostól. Előtúrtam a garázs sarkából a régi függesztőt, s a még egyben levő első kardán féllel a kezemben, felmértem az állapotokat.

A kardánon rajta levő új függesztő olyan kemény volt, hogy a kardánt erősen megmarkolva, a függesztő szélét a másik kezemmel megtépve épp csak annyit tudtam mozdítani rajta, hogy legalább sejthető lett – nem öntöttvassal öntötték ki, hanem tényleg van ott valami gumi. Kezembe vettem a régit, amin csak ujjal tudtam kipróbálni, mennyire mozog, mert még csapágy se volt benne – az még arra az apró erőhatásra is vagy bő fél centit elmozdult, tehát sokkal-sokkal puhább volt, eleve. És azon a régi alkatrészen öregedésnek, repedezésnek, nyúlásnak nyomát se láttam. Ez szerintem visszatehető és még éveket bír majd.

Igen ám, de itt jöttek a szerelési gondok, illetve, hogy nekem nincsenek spéci szerszámaim. A kardánt a csapágyba préselik, a csapágy külsejét az állvány közepébe szintén. Nekem meg nincs présem, csak egy satum. Előástam a csapágylehúzómat, bár előre tudtam, hogy azzal pláne nem lehet pótolni egy prést, de azért ráakasztottam a bak szélére a két húzókarját és megpróbáltam betekerni. Na, ilyenkor azért a gumi megmutatja, hogy ő valójában puha szeretne lenni – úgy elkezdett nyúlni, mint egy megcsócsált turbórágó. Oké, ez lehúzóval nem megy, ahogy sejtettem is.

Itt jött a mázli faktor, ráadásul kettős, de utóbbit csak később tudtam meg, s nem fogok előremenni a sztoriban. A csapágy ugyanis nem golyós, hanem görgős, amit – persze csak finoman, de – meg lehet ütni tengelyirányban. Golyós csapágyat nem, mert az berágódik.

Kerestem tehát egy megfelelő méretű dugókulcs-fejet, a kardán végét rátettem a satupad fájára, a fejet meg a bak csapágy melletti fém részének a szélére, épp a csapágy mellett, s ütni kezdtem fentről a fejet, de nem túl erősen. Megmoccant a bak a csapágyon! Óvatos kocogtatással végigvertem, hogy szétessen, és a pálya végén a függesztő meglehetős robajjal végigcsusszant a kardán szárán. Merthogy ez volt a mázli-széria második része: a függesztő bak középső lyukában épp átfért a kardántengely.

Oké, emiatt a túlsó, négyágú végét emiatt le kellett még szerelnem, ahol van egy 24-es anya, amit rendesen megtépett valaki, de nem azért vettem ½-es nagy crova-készletet két évvel ezelőtt Tullban, hogy az ilyenkor ne segítsen. Szóval a bak lejött, szépen.

A két bakot, régit, s újat kézbe fogva, megnyomorgatva már tisztán érezni lehetett a különbséget gumi és gumi között. Az egyik, mint a mályvacukor, a másik, mint a márvány, utóbbi volt az utángyártott. Ráadásul a régiben ott volt a FIAT jel is, az újban semmi, de ez érthető. Amit itt látunk, az bizony, jelentős különbség, nem lehet igaz, hogy ekkora differenciát ne lehessen érezni majd a kocsi működésén.

Az volt a tervem, hogy a régi kardánfüggesztőt egyszerűen visszatolom azon az úton, amelyen az új lecsúszott, aztán ott, a csapágyhoz érve gépészkedek egyet, hogy valahogy azt is beleüssem. Csakhogy itt már elfogyott a mázli-szérum, száraz volt az üvegcse, persze képletesen, nem kell félreérteni. A régi függesztőnek a belső gyűrűje ugyanis épp egy bolhapöcsnyivel szűkebb a kardán méreténél. Szedhettem szét az egészet, de most fentről, a csapágy felől is.

Némi kutatásra mégis találtam még egy cseppet a mázlis üvegben. Felhasználtam. A pőrén maradt csapágyat ugyanis már könnyen le tudtam húzni az egy fázissal korábban félredobott csapágylehúzóval. Biztonságból megpörgettem, hogy szépen szalad-e, megnéztem a záró fedeleit, azok nem sérültek-e meg.

Hogy olyan szép alkatrész kerüljön fel, mint amilyen amúgy a Fiat alja általában, a régi bakot megcsiszoltam, majd apró drótkoronggal teljesen le is pucoltam, kint, a ház előtt lefestettem matt feketével. Na, innen már senki se mondja meg, melyik az új és melyik a régi… Persze igen, de nem annyira könnyű.

Jöhetett az összeszerelés. Egy másik crova fejjel, a satuba szorítva a csapágyat beletoltam a bakba. A bakot utána egy harmadik méretű (itt fontos, hogy mindig fémet, körkörösen tudjál ütni) crova fejjel pedig épp rá tudtam püfölni a kardánra. Már csak vissza kellett húznom a flansnit a túlsó végre és ezzel készen is volt a művelet.

Kicsit még szuggeráltam a kézben tartott, új felállás szerint összerakott kardán felet. Te rohadék, ugye tudod, hogy jónak kell lenned? – meredtem rá gyilkosan fenyegető tekintettel, mert hiszen az alkatrész is ember, s az erősebb akaratra, pláne fenyegetésre fejet kell hajtania.

Aláfetrengtem a Kádnak, mindent visszaszereltem, szépen, középre beigazgattam a kardánfüggesztő bakot, meghúztam. Már itt feltűnt, hogy míg az új bak annyira hátul akart beállni a helyzetébe eddig, hogy még az Áron garázsában meg kellett reszelnem az őt tartó hidat, addig ez a régi fajta az ovális lyuk elejénél, az eredeti helyen talált otthonra, méghozzá magától. Mintha pont oda tervezték volna… merthogy, izé, így is történt.

Ilyenkor higgyétek el, nagyon izgul az ember. Sok-sok munkaóra, fejtörés, próbálgatás ment bele abba, hogy lokalizáljam a problémát, s egy kisebb dráma – hogy végül Avensisszel kellett Angliába mennünk – is meghúzódott a dolog hátterében. Nejlont húztam a vezetőülésre, tisztába tettem a kezemet, s kihajtottam a novemberi estébe, az M3-as kivezető szakaszára.

Ilyentájt ne is reménykedj abban, hogy 70 fölé gyorsítasz ezen a szakaszon. Mindenki megy haza Újpest, Mogyoród, Szada, Gödöllő, Aszód felé a soksávoson, efféle forgalmi körülmények között csak az ültetett E46-os BMW-k tudnak száguldozni.

Sebaj, valami véletlen folytán kicsit megnyílt előttem az út, és azért 80-ig fel tudtam tolni a Kád csinos, narancssárgán világító csíkmutatóját a műszerfalon. Amikor elértem, kirúgtam a kuplungot. Hm. Hiszen nem érzek semmi rosszat. Ez ígéretes.

Újpestre kiérve megfordultam, az autó orrát újra az M3-asra irányítottam, de már a város felé, amerre üresebb a járás. Mint valami dervis, úgy tekertem fel a mutatót egy ott illegálisnak számító sebességre – mondjuk úgy, hogy a lakóövezeti tempó bő háromszorosára, ami amúgy egy szép, kerek szám a műszerfalon, s megint próbálkoztam a kuplung kinyomásával, hiszen ezzel az autóval, ennyivel békében gurulni eddig képtelenség volt. Eddig ilyenkor minden eleme megszólalt, a tükörben összefolyt a táj, a belső fülem csiklandozni kezdett.

De most semmi. A kiváló új gumikon csak siklottam, akár Rossignol síléc a Mont Blanc szűz haván. Valószerűtlen volt az élmény, legalább is ettől az autótól. Úgy tűnt, egy jól irányzott csapással kiütöttem a kardánvibrációt a gépből.

Legszívesebben indiántáncot jártam volna az ülésben, de inkább hazakormányoztam a kocsit és az utcán tettem meg ezt. Azt a hibát szüntettem meg, amitől a legjobban tartottam, hogy évekbe telik, mire valahogy kiszedem az autóból. Ezek ilyenkor az eufória olyan magas pillanatai, amiket az ember még gyerekkorában, karácsonykor, a lehető legnagyobb Lego-szett megkapásakor sem tudott megélni.

Szinte bekábultam az örömtől. Aznap este nagy ünnepet ültem, töltöttem magamnak egy pohárkával kedvenc Lagavulin 16 whiskymből, aminek a fogyasztását egy ideje berekesztettem, mert a nyáron egyik napról a másikra, 25 ezer forintról közel 60 ezerre ment fel egy üveg ára belőle. Eddig se volt olcsó, eddig is nagyon meggondoltam, hogy ígyak-e, de mostantól ilyet se veszek többé. Ami megvan, azt a barátaimmal fogom betermelni. Vagy extra emelkedett pillanatokban. Hát ez itt pont egy olyan volt.

 

 

Oké, tudom, még nincs teljesen készen az autó. A rükvercet nagyon ritkán, de még kidobja – Attila vár vissza egy garanciális javításra, az meglesz rövidesen. A hátsó csomagtérajtó-szigetelés, amit két D-profilból fabrikáltam, még várja a nagy esőt, hogy megtudjam, mit bír, mert eddig csak közepes szemerkélésben kellett kiállnia a próbát. Azt mondjuk, tudta.

Az ajtóhatárolókat is meg kell hegesztetnem, a motorból több helyen jön az olaj – a csepegés megszüntetéséhez viszont ki kell majd vennem a blokkot, olyat meg nem teszek, amíg az Alfa, azaz Nózi forgalomba nem áll. Addig óriási szükség lesz még a Fiatra. És akkor majd utánanézek annak is, hogy a teljesen új bakrendszer ellenére micsoda és hol ér hozzá a kasznihoz – mert pörgetésre, pláne bal kanyarban a motor még mindig valahol átadja a rezgéseit az autónak. Ja, és majd egyszer az első féktárcsákat is le kell cserélnem, illetve a csöves, középhullámú rádió helyett valami retró kinézetű, használhatót be kell szerelnem. No meg a kormányon megszüntetnem a repedést.

Ehh. Ezek apróságok. Belátható dolgok. Most ünnepelek. Túl vagyok a legokkultabb, legkomolyabb problémákon ezzel az autóval. A motorcsörgésen. A támolygó futóművön. És még ezen az ijesztő mumuson, a kardánremegésen is. Hogy mondjam – a Kád végre teljesen használható lett, aprócska nyűgökkel.

El sem tudom mondani, mennyire fel vagyok dobva. Igazából, már élvezni is kezdem ezt az öreg kombit. Most először, amióta megvan.

Ja, és még valami! Ha jönnétek könyvet venni (nem, az 5. még nagyon nincs meg) ajándékba, akkor a facebook-oldalamon látjátok a részleteket, hogy 26-án és dec. 10-én miként lesz nálam könyvvásár.