Leáll a GM a Cruise robotaxi program támogatásával
A GM hivatalosan is bejelentette, hogy leáll a Cruise robotaxik fejlesztésével és finanszírozásával. Az így felszabaduló kapacitásokat a normál autók vezetést támogató rendszereinek fejlesztésére fordítják inkább a jövőben.
A GM lényegében az önvezető közösségi közlekedés első fecskéjeként kezdett neki pár éve a Cruise robotaxi program felkarolásának. Akkor még óriási lehetőségeket láttak a dologban, így rengeteg pénzt öltek a fejlesztésekbe és az üzemeltetésbe. Azóta azonban megváltozott a cégvezetés véleménye, így a jövőben nem foglalkoznak tovább ezzel a fejlesztéssel.
A döntésnek az egyik előzménye lehet az a 2023-ban bekövetkezett baleset, melynél egy önvezető taxi nem csak elgázolt egy gyalogost, hanem azt mintegy hat méteren át magával is vonszolta. Ez annyira megingatta az emberek és a befektetők hitét a programban, hogy mindenképpen el kellett gondolkodnia a cégcsoportnak a lehetőségeken. Erre jött rá még, hogy egyre kiélezettebb a helyzet ezen a piacon, hiszen a Waymo például időközben egyértelműen lelépte a Cruise csapatát, ezzel a nagyobb támogatókat is magához csábítva.
Most hivatalosan is kijelentette a GM, hogy leáll a program finanszírozásával és a közösségi közlekedés helyett inkább a magántulajdonba kerülő járművek rendszereivel foglalkoznak majd a későbbiekben.
Mi lesz a Cruise sorsa? Mivel már jelenleg is 90 százalékos részesedése van a cégben a GM-nek és a híresztelések szerint a többi befektető hajlandó eladni nekik a részüket, valószínűleg teljesen beolvasztják majd a General Motorsba, így a szakemberek folytathatják a munkájukat, immár normál személyautókat fejlesztve a kezdeti elképzelésben szereplő önvezető kapszulák helyett.