Könnyű elektromos sportkocsit ígér az Alpine
Az Alpine már gőzerővel dolgozik az A110 sportkocsi következő generációján. Túl sok technikai részletet eddig nem ismertetett a gyártó, de Luca de Meo, a Renault vezérigazgatója most annyit elárult, hogy az újdonság könnyebb lesz, mint a belsőégésű motorral szerelt riválisok.
Az Alpine is a villanyosítás útjára lép a közeljövőben. A gyári információk szerint például az A110 utódja már csak elektromos formában lesz elérhető. Ezzel lőttek a sportosságnak is az elektromos rendszer súlya miatt? A vállalat vezérigazgatója szerint közel sem ez a helyzet.
Luca de Meo most az Autocar magazinnak beszélt arról, hogy az elektromos sportkocsi súlyán semmit sem lehet majd érezni az elektromos átállásból. “A következő A110 könnyebb lesz, mint a hozzá hasonló, belsőégésű motorral szerelt sportkocsik”. Ráadásul a Renault-vezér ígérete szerint mindezt úgy érik el, hogy az nem megy majd a teljesítmény rovására.
Abba nem ment bele részletesen az igazgató, hogy milyen technológiával dolgoznak jelenleg, de azt tudni lehet, hogy bár a Lotus mérnökeivel közösen kezdték el a fejlesztéseket, egy teljesen saját kialakítású platformot hasznosítanak majd végül.
Tartható lesz a Renault-vezér ígérete? Erre már 2022-ben mutattak is bizonyítékot, hiszen egy prototípus el is készült E-ternité néven. A tanulmány akkor a Renault 60 kWh teljesítményű akkumulátorát tartalmazta, mely egy hátsó tengelyre szerelt 240 lóerős motort látott el energiával, a járgány pedig valamennyivel többet nyomott mint egy átlagos A110, de még így is könnyebb volt, mint a Porsche 718 Boxster.
Az akkori tanulmány dizájn szempontjából egyébként a jelenlegi A110 formai megoldásait viselte magán és ez így lesz a várhatóan 2026-ban érkező végleges változat esetében is. “Nincs más, úgy kell kinéznie, mint az A110-nek”- zárta rövidre a témát Luca de Meo.
forrás: Autocar