Kihátrált a Mercedes a Denza márkából
A Mercedes és a BYD közösen alapította meg még 2011-ben a Denza márkát, hogy azzal kimondottan a kínai vásárlóknak kínáljanak elektromos autókat. A német fél már egy ideje nem igazán törődik a közös gyermekkel, most pedig végleg kihátráltak mögüle, ezzel pedig a BYD lett a márka egyetlen tulajdonosa.
2011-ben még egészen máshogy nézett ki az elektromos járművek piaca, mint most. Akkoriban még egy akkora gyártó, mint a Mercedes is kereste a partnereket, hogy elektromos járművekkel vegye be a már akkor nagy felvásárlóerővel rendelkező kínai piacot. Erre a partnerségre bólintott rá 13 éve a BYD, majd közösen megalkották a Denza márkát.
Az első években nagyon megtolták a szekeret a felek, hiszen egymás után dobták piacra az autókat, a lehető legtöbb szegmenset lefedve. A siker azonban nem igazán akart jönni, az első évtizedben csupán 23 ezer autót tudtak eladni. Az elmúlt években elkezdtek kialakítani egy modernebb palettát, ezzel közel megtízszerezve az értékesítéseket, de ez még mindig elmaradt a várt eredményektől.
Éppen ezért is, a Mercedes szépen lassan elvesztette az érdeklődését és egyre kevesebb szerepet vállalt már az elmúlt években a márkában. Olyannyira, hogy 2022-ben a részesedésének egy jelentés részét eladta már a BYD-nek és csak 10 százalékot tartott meg. Most viszont úgy döntöttek, hogy a maradék 10 százalékra sincs szükségük, így azt is átpasszolták a kínai félnek, ezzel megtéve őket a márka egyetlen tulajdonosának.
Ebből mit fognak érzékelni a jövő Denza vásárlói? Műszaki szinten semmit, ugyanis a jelenlegi Denza modellpaletta sem használ már Mercedes technológiákat, csupán részvényes szinten voltak a háttérben a németek egy ideje.
Naná ! Most már konkurencia.