______________________________________________________________
hirdetés
Autós Hírek

Hivatalosan is bemutatkozott az új Peugeot 308

hirdetés

Nemrég még ponyvával alig letakarva láthattuk, most viszont teljes valójában bemutatkozott a Peugeot 308 új generációja. Már az értékesítés kezdetén többféle hibrid lehetőséget kínálnak a gyáriak.

 

Alig egy hete számolhattunk be arról, hogy egy szemfüles fotós sikeresen lencsevégre kapta az alig álcázott új Peugeot 308 generációt. Ahogy számíthattunk rá, nem is halogatták sokáig a hivatalos premiert a franciák, azaz a ponyvát ledobta magáról és minden porcikáját megmutatta most a Stellantis új csillaga.

Ahogy a kémfotó kapcsán is elmondtuk, az új 308-as teljes mértékben az új Peugeot márkaarculatot hordja már magán, ami egészen pontosan a fényszórók széléről lefelé futó nappali menetfényt és az új oroszlánfejes logót jelenti.

hirdetés

A hivatalos premierrel végre a belső térbe is betekintést nyerhetünk, ahol a 3D megjelenítéssel is bíró i-Cockpit rendszerrel és egy 10 colos infotainment kijelzővel találkozhatunk. Érdekesség még, hogy az autó külső megjelenéséhez hasonlóan a belső dizájn is határozott, éles vonalakkal lett megrajzolva, ami kellően modern benyomást kelt már az első pillanatban.

Természetesen a vezetést segítő rendszereket sem spórolták ki a gyáriak, így a Drive Assist csomagon belül elérhető például a teljesen megálló aztán pedig újra elindulni képes adaptív tempomat, automata sávváltó rendszer, nagy felbontású 180 fokos tolatókamera és minden egyéb, aminek egy modern autóban benne kell lennie.

hirdetés

Nem lehet szó nélkül elmenni a motorpaletta mellett sem, ez ugyanis már a megjelenés pillanatában két konnektoros hibrid megoldást is kínál a vásárlóknak. A gyengébb a 180 e-EAT8 néven futó változat, amelyben egy 150 lóerős benzines erőforrást egészítettek ki egy eleketromos motorral, ami egy 12,4 kWh teljesítményű akkumulátor csomagról kapja az energiát. Ezzel csaknem 60 kilométeres elektromos hatótávot tud a 308-as.

Akinek ez nem lenne elég, az a kínálat csúcsán elhelyezkedő 225 e-EAT8 variánsban találhatja meg a számításait. Az elektromos specifikációk és a hatótáv adatok ugyan azt nyújtják, mint a belépő szintnél, ám ekkor már a benzines egység 180 lóerős teljesítménnyel bír, aminek köszönhetően 225 lóerős összteljesítményről beszélhetünk. Az új 308 nem kizárólag csak hibrid formában lesz elérhető, a hagyományos hajtást kedvelőknek megmarad a szimplán benzines vagy dízel alternatíva is az 1,2 literes PureTech 130, illetve az 1,5 literes BlueHDi 130 motoroknak köszönhetően.

A hivatalos árlista egyelőre még nem publikus, a forgalmazás valamikor az év második felében kezdődik majd meg.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button