Eszeveszett gyors a Nordschleifén a Mustang GTD
A Ford történetének eddigi legdurvább Mustang kivitele a GTD, mely lényegében egy utcai versenyautó. Most kiderült, hogy azonban nem csak az utcán bírja a tempót, hanem a versenypályán sincs semmi oka a szégyenkezésre.
A Ford a Mustang GTD piacra dobásával kimondottan nagyot mert álmodni. A valaha készült legdurvább utcai Mustang megalkotásakor ugyanis a gyáriak már szemezgettek azzal a lehetőséggel, hogy majd egy Nordschleife körrel sikerül megdöbbenteniük az autós világot. Az eredeti tervek között szerepelt ugyanis, hogy megpróbálnak 7 perc környékén körbe érni egy széria kivitellel.
Most mentek is egy mért kört a Zöld Pokolban és az eredmény bőven felülmúlta a várakozásokat. A gyáriak ugyanis 6 perc 57,685 másodperc alatt értek körbe a 826 lóerős, alapból is szénszálas műanyagokkal kikönnyített autóval, ezzel megszerezve a pálya történetében mért ötödik leggyorsabb széria modell címet.
A Ford tehát bebizonyította, hogy nem csak egyenes szakaszokon lehet kihasználni a különlegesség teljesítményét, hanem a GT3-as versenyautó utcai átirata az egyik leggyorsabb amerikai autó, amit eddig megalkottak. Csak összehasonlításként, a Ford GT-nek jelen pillanatban 7 perc 52 másodperces idő van bejegyezve az adott pályán.
Fontos kiemelni, hogy a pályán használt GTD ugyan ténylegesen széria modell volt, de azért a pálya szabályrendszere miatt pár módosítást elvégeztek rajta. Kapott versenyüléseket ötpontos biztonsági övvel és beépítettek egy bukókeretet is. Értelemszerűen ezek nem befolyásolták a kocsi teljesítményént, hiszen a futómű, a fék és az 5,2 literes V8-as motor érintetlen maradt.