Autós Hírek

Adrian Hallmark: a Brexit után is marad Angliában a Bentley!

Míg a legtöbb gyártó kétségbeesetten menekül Angliából a rendezettlen EU-ból kilépés egyre inkább kirajzolódó ténye miatt, a Bentley kitart a gyökerei mellett. A márka vezérigazgatója árulta el, hogy inkább árat emelnek és profitot vesztenek, de a crewe-i gyáregységhez továbbra is ragaszkodnak.

 

Idén januárban ugyan az Egyesült Királyság formálisan kilépett az Európai Unióból, ám ez után megkezdődött egy 11 hónapos türelmi időszak, hogy rendezni tudja a két fél a szétválás feltételeit. A türelmi időszak viszont december végén lejár, egyezség pedig még mindig nincs. Ez egyben azt is jelenti, hogy egyre inkább kirajzolódik a gazdaságilag komoly következményekkel járó rendezetlen Brexit ténye.

Nem csoda, hogy sok gyártó a szó szoros értelmében menekül a szigetországból, ugyanis a tényleges elválás ellehetetlenítheti a beszállítói hálózatok működését és az Angliában gyártott termékek EU területén belüli értékesítését is alaposan megnehezítheti. Ezen az állásponton van például a Honda is, aki hivatalosan is bejelentette, hogy bezárja a swindoni üzemét és onnan a gyártást hazaköltözteti Japánba.

Vannak azonban olyan márkák is, akik továbbra is kitartanak az Egyesült Királyság mellett. Ilyen például a nagy angol múlttal rendelkező Bentley is, ami igaz a Volkswagen csoport tagja, mégis fontosnak tartja a gyökerekhez kötődést. “A Bentley egy száz éves márka és 80 éve Crewe-ben van a főhadiszállásunk. Minden egyes termékünkkel azért küzdünk, hogy megmaradhasson ez a gyártás Angliában. Mi a legfontosabb számunkra? A versenyképességünk, a rugalmas költségbeosztásunk és a kollégáinkkal, alkalmazottjainkkal kialakított kapcsolatrendszerünk!”- mondta Adrian Hallmark, a márka vezérigazgatója, majd hozzá tette, hogy bármi is lesz, a Bentley marad Angliában.

“A Bentley fennmaradását és az angol jelenlétét nem veszélyezteti a Brexit, a profitunk mértékét viszont igen”- hangzott a megállapítás, majd hozzátette Hallmark, hogy a biztonság kedvéért már megkezdték az alkatrész felhalmozást, illetve készek árat emelni az autóiknál, ha az extra adók megkövetelik azt.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button