A háború utáni években az Ikarus gyár mérnökgárdája egyre nehezebb helyzetben volt. A politikai szempontok által vezérelt “egységes járműgyártás” a hagyományos, alvázas megoldást erőltette, a Járműfejlesztési intézet mérnökei viszont az önhordó kivitelű kocsiszekrényben, a jármű farába épített motorokban látták a modern jövőt. 1951-ben mutatták be a kompromisszumos megoldásként önhordó karosszériás, de trambusz (a sofőr mellett van a motor) elrendezésű Ikarus 30-at.
A jármű városi és távolsági kivitelben készült, kialakítástól függően 30-40 fős befogadóképességgel. Az utastér aránylag szűk volt, ennek ellensúlyozására az ablakok feletti tetőívbe ablakokat szereltek, ami a járművet tágasabbá, világosabbá tette. A homlokfalra szerelt hatalmas szellőző ellenére a busz szellőzése csapnivaló volt, a hajlított tetőablakokon keresztül az utastér hamar és elviselhetetlenül felmelegedett.
Ezt tetézte a sofőr mellett lévő motor is, ami szintén ontotta magából a meleget. Innen ered a típus beceneve, a “Nejlon”. A korszak jellemző ruhadarabjai voltak a nejloningek, nejlonharisnyák: melegben hasonlóan kellemetlen viseletet jelentettek, mint az Ikarus 30. A motor mi is lehetne más, mint a négyhengeres Csepel D413. Nyolcvanöt lóereje mérsékelt dinamikára volt elég, hiszen a busz 9 tonnáig hízhatott hivatalosan.
1951 és 1957 között 3175 Ikarus 30 készült Mátyásföldön, ezeknek csak harmada állt forgalomba belföldön, nagyobb részük exportra ment. Komoly mennyiséget vásárolt Kína, ahol még a közelmúltban is közlekedtek az 50 éves autóbuszok.
A Volánbusz egyre gyarapodó nosztalgia-flottájának legújabb darabja, az 1953-as Ikarus 30 egy év kitartó munkájának gyümölcse. Meglepően rövid idő ez, ha veterán járművek restaurálásáról van szó. A karosszériát egy gyáli, helyközi kivitelű autóbusz adta, az alváz, a futóművek és egyéb főegységek egy Ócsán talált -korábban a Patyolat által üzemeltetett- járműből jöttek, a motor pedig egy Csepel tűzoltóautó hagyatéka.
A lehető legtöbb elem az eredeti alkatrészek megmentésével került vissza a helyére, millió részlet van az apró buszon, amiben el lehet veszni. A négyküllős vaskormány belsővarrásos bőrözése, a műszerfal krómkeretes műszerei, a működőképes karos indexek, a tetőcsomagtartóhoz vezető létrát rögzítő bőrszíj, megannyi múltidéző és praktikus megoldás.
A Volánbusz értékmentési programjának célja kettős. Meglévő és még fellelhető vállalati dokumentumok, fényképek, relikviák összegyűjtése és megőrzése mellett az elmúlt évtizedek járműveinek felújítása és lehetőség szerint működőképessé tételét is feladatuknak érzik. Nem csak buszokról szól a történet, hiszen a Volánbusz hatvani telephelyén már második alkalommal tették közszemlére az elkészült és a feltámadás útján különböző távolságokat megtett erőgépeket, teherautókat, speciális felépítményű járműveket is.
Családias hangulatú rendezvényen lehetett körbeszagolni a közel- és régmúlt tömegközlekedéssel kapcsolatos gépeit, ha idén kihagyták, kis ízelítőt találnak a galériára kattintva. Jövőre menjenek el, megéri.
Pere László
