Alkalmazottként vagy önállóan – egy sofőr állás sokszínű lehetőségei (x)
A sofőr munkák régóta a munkaerőpiaci népszerűségi listák élbolyában található, az elmúlt években pedig talán még inkább felértékelődött az ilyen pozíciók megbecsültsége. Futártól a kamionsofőrig sok opció érhető el, ráadásul a munkavégzés lehetséges módjai is bőven hagynak mozgásteret.
Egy régóta népszerű munka
Az életbe való kilépés többségében a munkavállalással is összefügg, hiszen ha a saját lábunkra szeretnénk állni kénytelenek leszünk magunknak előteremteni az ehhez szükséges anyagi hátteret is. A pályaválasztás pedig mindig nehéz kérdés főleg akkor, ha alapvetően nem igazán tudjuk merre is induljunk el. Az sem ritka, hogy valaki egy konkrét végzettség vagy szakma birtokában sem talál utat, de a munkaerőpiac egyébként is kiélezett helyzeteket teremt, amiben nem lehet mindenkinek szerencséje.
Az utóbbi évek problémái és kényszerhelyzetei azonban rávilágítottak arra, hogy léteznek olyan szakmák amelyekre azt mondhatjuk, hogy a jég hátán is megélnek. Ez elsősorban azért van így, mert az általuk kínált szolgáltatásokra mindig szükség van, azok ráadásul kellőképpen függetlenek az olyan külső tényezőktől, melyek más cégeket időszakos vagy végleges leállásra kényszerítenek – lásd például a COVID-járványt. A sofőr állások pedig kétségtelenül ide tartoznak, habár népszerűségük nem egészen újkeletű.
A kifejezést hallva természetesen mindenki elkezd asszociálni egy olyan szakmára vagy munkakörre, ami az ő fejében egyet jelent a sofőrködéssel. Ezekben a képzetekben ugyanúgy megjelenhetnek kamionok, taxik, buszok, étel- és csomagfutárok vagy akár az öltönyös privát sofőrök is és lényegében ezek mindegyike abszolút releváns gondolat. Talán ez is jól mutatja azt, hogy egy sofőr állás mennyi mindent képes jelenteni és mennyire sokrétű lehet ez az egyébként kívülről viszonylag egyszerűnek tűnő szakma is.
Könnyű indulás, dolgos folytatás
A sofőr állások kapcsán az egyik legfőbb érv általában az, hogy a munkába állás nem túl bonyolult. Mivel a kortárs munkaerőpiac a legtöbb esetben a különféle végzettségek és a sok éves munkatapasztalat mentén szelektál a jelentkezők között, igazán üdítő kivételt jelentenek azok a munkák, amik stabil megélhetést kínálnak, de semmilyen földtől elrugaszkodott feltételt nem támasztanak a leendő munkavállalók felé. Egy sofőr állás pedig éppen ilyen.
A belépő pedig jellemzően egy jogosítvány, amiből akár már egy B-kategóriás is elég lehet az elinduláshoz, ezt pedig az évek során akár C, D, E és ezek kombinációjából álló kategóriákra is fejleszthetjük, természetesen attól függően, hogy milyen típusú sofőr állás keretében találjuk meg saját számításainkat, illetve hogy aktuálisan mit diktál a piac. A rutin pedig idővel magától is megjön, de kezdő sofőröknek azért nem ajánlanánk ezeket a munkákat.
A könnyű kezdetet ráadásul jellemzően határozottan melós hétköznapok és sokszor hétvégék követik, hiszen egy sofőr állás sem a laza munkavégzésről és a szellős beosztású napokról híres. Ennek megfelelően sokszor a nyomás is kifejezetten nagy és adott esetben igencsak jelentős értékű áruk leszállításáért felelünk egy személyben. Így tehát az egyszerű munkába állás inkább csak a mézesmadzag, de utána kiemelkedő szorgalomra lesz szükség a boldoguláshoz.
Alkalmazotti és vállalkozói lehetőségek
Mivel a sofőr állások kínálata amellett, hogy állandó jelleggel sok lehetőséget tartogat, folyamatosan frissül is, így érdemes vadászni az aktuális lehetőségekre, akár szakmán belül váltáson, akár karrierváltáson gondolkozunk. Emiatt sem árt, ha mindig van kéznél egy friss CV hiszen így a megfelelő platformokon a jelentkezés valóban néhány másodperc. És habár a belépési feltételek listája általában rövid, erre a dokumentumra mindenképpen szükség lesz a jogosítvány mellett is.
A másik út pedig az is lehet, hogy vállalkozóként kezdünk bele egy ilyen munkába, de ilyenkor sem kizárt, hogy különböző nagyobb cégeknek dolgozunk majd be, csak a foglalkoztatás formája változik és valamivel több adminisztratív teendőt veszünk a nyakunkba. Egy saját flotta kiépítése és fenntartása kezdetben talán túl nagy falat lehet, így vállalkozóként is érdemes lépésről-lépésre haladni a kitűzött cél felé. A kellő elhivatottságot persze jellemzően itt is siker koronázza, így idővel akár teljes mértékben a saját lábunkra állhatunk.
Egyelőre úgy tűnik, hogy a sofőr állások továbbra sem veszítenek népszerűségükből, mely szintén jelzi azt, hogy az általuk biztosított körülmények és a munkakörökkel járó fizetés a többség számára több, mint kielégítő. A szakmán belül persze sok mozgolódás tapasztalható, de a volán mögül mégis kevesen ugranak ki, hogy aztán teljesen mást csináljanak. Egy sofőr állás tehát nem csak a múlt, hanem a jelen és jövő nemzedékei számára is kiváló lehetőség a boldogulásra.
(Szponzorált cikk)