Autós Hírek

Nem örülnek a kereskedések annak, hogy a Volvo át akar állni az online értékesítésre

A Volvo az új elektromos C40 Recharge modellt már nem szalonokban, hanem kizárólag az interneten fogja értékesíteni. A gyártó erre szeretne átállni minden modellnél a későbbiekben, ami ellen most Amerikában rengeteg kereskedés szólalt fel egyszerre.

 

Új korszakra készül a Volvo, amit az új elektromos autójuk, a C40 Recharge leleplezésekor jelentettek be. Ez a modell ugyanis a gyártó történetének első olyan járgánya, melyet csak online, a gyártó honlapján keresztül lehet megvásárolni, kereskedésben pedig nem. Mindezek mellett ráadásul nem beszélhetünk egyedi példáról az eddigi információk szerint, a kínai tulajdonban lévő svéd márka ugyanis a későbbiekben minden egyes új modelljénél ezt a módszert szeretné érvényesíteni, ezzel bevezetve a központi, fix árazást is.

Ez ellen szólaltak most fel Amerikában a Volvo kereskedők, akik több szempontból is rossznak tartják az új irányt. A legfontosabb azonban, hogy ezzel a gyártó kiveszi a kezükből az ügyfelek kezelését, ami szerintük ahhoz vezet, hogy csökkeni fognak az értékesítések. “A kereskedők mindig az elejétől a végéig kézben tartják a fogyasztói élményt. Ha nem mi irányítjuk a vásárlást és az előtte zajló folyamatot, akkor egy egyszerű szállítási és szervizközpont lesz belőlünk?”- vetette fel az egyik kereskedő a kérdést.

“Nekünk az a dolgunk, hogy ne csak a terméket bemutassuk, hanem hassunk a vásárló érzelmeire is azzal kapcsolatban, hogy mit szeretne vezetni. Nem vagyok benne biztos, hogy egy honlap emocionális értelemben képes úgy hatni a vásárlókra, mint egy ember”- mondta egy másik szalon tulajdonos, Adam Simms. A felháborodás ráadásul nem egyedi, a 281 darab Amerikában található Volvo kereskedés vezetői döntő többségben azon vannak, hogy ez nem a jó irány az Automotive News beszámolója szerint.

A fejleményekre természetesen Anders Gustafsson, a Volvo amerikai képviseletének az elnöke is reagált, aki azt mondta, hogy egyelőre nem kell pánikolni, az értékesítések nagy része továbbra is a kereskedők kezében marad majd az elkövetkező években, de azért lassan, ám határozottan elkezdik a dolgokat a digitalizáció irányába terelni. Gustafsson arra is kitért, hogy az online értékesítésnek azért is lesz létjogosultsága majd, mert a gyártó jelentősen csökkenteni szeretné a gyártási költségeket és a bonyodalmakat. Ezt azzal érnék el, hogy előre elkészített “csomagokban” árulják majd az autókat, azaz nem lehet össze-vissza konfigurálgatni extrákat és felszereltségeket a jövőben a jelenlegi állás szerint. “1,6 millió különböző verzió van a termék portfóliónkban, és ez nem okos dolog. Azt kell elérnünk, hogy a legszebb autók olyan specifikációkkal legyenek ott a kínálatunkban, amit a vásárlók is szeretnének”.

Címkék

Hasonló tartalmak

2 komment

  1. Ja, Amerika. Ott egy kereskedés franchise rendszerben működik, vagyis a tulajdonos szerződésben van a gyártóval (itt. Volvo) aminek a keretében vállalja hogy X autót elad (mennyiséget és tipust a gyártó határozza meg), cserébe kap szakmai és pénzügyi támogatást. (eg. ingyen képzés a szerelőknek, bónuszprémium ha több eladás van mint meghatározott, stb.) Ez olyan jól menő üzlet, hogy amerikai autókereskedés nagyon ritkán megy tönkre, ha nem megy a bolt, akkor is inkább eladják az egészet a gyártónak.
    Ezzel az “átállunk villanyautókra”-lökettel most jól keresztbetettek a kereskedőknek akik azt hitték eddig, hogy elég lesz egy töltőpontot építeni a parkolóba – hát nem, mostantól a kötelezően eladó autók közé jöttek a játékautók is, a sarki Honda kereskedésben is elkezdtek gyűlni az “e”-k. Ember nem veszi persze úgyhogy a fia meg a felesége jár két agyig matricázottal, a többit meg néha átparkolják az udvaron. Amikor a Cadillac is bejelentette ezt az átállást, kb. 200 kereskedő azonnal jelezte hogy visszaadja a franchise-t, mert nem fogják tudni eladni a villanyautókat.

  2. Ez a netes autóvásárlás eléggé valóságtól elrugaszkodott dolog. Én 1X millió forintot ki nem adnék egy olyan dologra, amit nem tudok kipróbálni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button