Autós Hírek

Visszatért a Honda Integra, egyelőre egy kínai Civic átiratként

Pár héttel ezelőtt az Acura bejelentette, hogy visszatér az Integra a köztudatba, most pedig a Honda is meglépte ezt, legalábbis a kínai piacon. Egy enyhén átrajzolt Civicről van szó.

 

Mostanság az autóiparban egyre több gyártó nyúl vissza a régi nagy nevekhez, így például az Acura is bejelentette nemrég, hogy visszatér az Integra a kínálatba. A Honda viszont nem csinált nagy hírverést a húzásnak, hanem szépen csöndben bemutatta a saját Integráját, igaz, egyelőre csak Kínában.

Lényegében arról van szó, hogy a kínai képviselet a lépcsőshátú Civic-et valamelyest átrajzolta, hogy egy picit sportosabbra vegye a formát. Keskenyebbek lettek az első fényszórók, a hűtőrács pedig több helyet foglal el az autó orrán. A meghajtásról az 1,5 literes VTEC Turbo benzines motor gondoskodik 182 lóerős teljesítménnyel 240 Nm nyomaték mellett.

Ez tehát a nagy Integra visszatérés? Nem igazán, hiszen az Acura húzása még továbbra is várat magára. Az amerikai részleg jóval látványosabb, kupészerű megjelenést ígér teljesen átdolgozott technikai alapokkal. Arra viszont kevés az esély, hogy Európa is részt vegyen az Integra visszatérésében, hiszen erről eddig pletyka szinten sem hallani semmit. Persze, reménykedni még lehet, nekünk is jól esne, ha hangsúlyosabban lennének jelen a sportosabb modellek a Honda palettájában.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button