Autós Hírek

Szabadalmi vázlatokon nézhetjük meg a McLaren következő nagy dobását

Először két éve beszélt a McLaren vezetősége arról, hogy egy kimondottan a hűséges ügyfeleknek készülő különlegesség fejlesztése van folyamatban, most viszont megérkeztek a McLaren Sabre első sokatmondó képei. Igaz, még csak vázlatos formában ismerkedhetünk meg a limitált számban készülő sportkocsival.

 

Még 2018-ban hangzott el a McLaren kijelentése, hogy egy a komoly ügyfelek hűségét “megköszönő”, amolyan jutalom sportkocsi van készülőben. Senkit se tévesszen meg a felvetés, szó sincs ingyen ajándékról, csupán egy a paletta többi tagjánál különlegesebb és limitált szériában készülő járgány megjelenésére számíthatunk. Na de mikor?

Erről egyelőre még nincsenek pontos információk, viszont megérkeztek az első szabadalmi képek, melyek a dizájn mellett arról is lerántják a leplet, hogy bizony már valószínűleg egészen közel járunk a megjelenés dátumához.

A BC-3 projektnéven emlegetett, a feltételezések szerint mindösszesen 15 példány erejéig elkészülő egzotikus autó a jelek szerint Sabre néven kerül majd bemutatásra, a meghajtásáról pedig a 2017-ben bemutatott Ultimate Vision Gran Turismo virtuális tanulmányba megálmodott hibrid rendszer gondoskodik majd.

Ha ez igaz, akkor egy összkerekes (a hátsó tengelyt a duplaturbós V8-as hajtja, az első pedig elektromos rásegítést kap) akár 1150 lóerős teljesítményt leadni képes szupersportkocsi van születőben, aminek a birtoklása ténylegesen felér egy McLaren vállveregetéssel. Persze, csak majd miután kifizettük érte a közel 3 millió eurós vételárat…

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button