Autós Hírek

Kis motorral nagy baleset, de aztán még jött a kamion is

Egy robogós reagálta le igencsak szerencsétlenül a rendőri intézkedést Tajvanon. Ahelyett, hogy szépen fokozatosan a rendőrt követve húzódott volna le, folyamatos lassítással próbált meg eljutni a leállósávig. Nem kellett volna, rengeteg autó összetört, ráadásul ő is életveszélyesen megsérült.

 

Tajvanon történt meg, hogy egy robogóst ki szeretett volna venni a rendőr a forgalomból. Persze, ebben még nincsen semmi különös, csak hogy emberünk úgy döntött, hogy ő egy gyors manőverrel nyugtázza a dolgot az autópálya-szerű forgalomban. Nem kellett volna, ugyanis sajnos elütötték és egy később érkező kamion sem tudott időben megállni.

Az alap problémát természetesen az okozta, hogy már a lehúzódás folyamán kiütötték alóla a motort, de ez még könnyebb sérülésekkel megúszható lett volna. Az viszont már túl sok, hogy utána nem sokkal egy lassításra nem éppen felkészült kamion még a fél város forgalmát áttolta rajta. Az eset súlyosságában tehát a robogúsunk adta meg a kezdő lökést, de fajsúlyát tekintve legalább ekkora probléma a szemmel láthatóan fékproblémákkal küzködő kamion megérkezése is. A baleset mérlege 10-nél több rommá tört autó, könnyű sérültek hada és a robogós, aki a feltöltő leírása szerint olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, hogy sajnos kómába került.

Autópályán vagy országúton nagyon nagy felelőtlenség erőteljes lassítás mellett irányt változtatni, hiszen a mozgásunk kiszámíthatatlanná válik ettől. Azonban még ennél is fontosabb, hogy a sebességünket úgy kell megválasztani, hogy váratlan helyzetben is időben képesek legyünk belátható távolságon belül megállni. A kamionos erre sajnos nem volt képes és valószínűleg ha nem a motoros baleseténél, akkor ekkora lendülettel máshol tolta volna föl a sort maga előtt…

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button