Autós Hírek

Megvette a Stellantis az egyik legsikeresebb magyar startup céget

A magyar AIMotive már évek óta az egyik legjelentősebb startup cég Magyarországon. Az önvezetést fejlesztő csapat olyan komoly eredményeket ért el, hogy azok mellett a Stellantis sem mehetett el szó nélkül. Fel is vásárolta őket a világ legnagyobb autógyártó cégcsoportja.

 

Ha az autózás jövőjére gondolunk, akkor leginkább két nagy folyamat emelhető ki. Az egyik a villanyosítás (mely már közel sem a jövő), a másik pedig az önvezetés. Ezen a téren egyelőre még fejlődnek a gyártók, amihez bizony elengedhetetlen egy-egy független fejlesztőgárda hathatós segítsége. És itt jön a képbe a magyar AIMotive, mely évek óta az egyik piacvezető fejlesztőcég ebben a témakörben.

Olyannyira, hogy már globális szinten is figyelemreméltó az a technológia, melyet az elmúlt években építenek a cégnél, és amibe mi is betekintést nyerhettünk korábban.

Most a világ legnagyobb autóipari cégcsoportja figyelt fel a magyar csapatra, sőt, meg is vásárolta azt. Az üzlet hivatalosan is lezárult, így ma már ténylegesen a Stellantis tagja az AIMotive.

A cégóriás elárulta, hogy az AIMotive a 2024-ben érkező új platformokhoz fejleszti majd az önvezetést, mely annak a csomagnak a része lesz, amivel komolyabb lépést tesz a csoport a villanyosítás és az önvezetés felé is, az anyagi háttérről pedig a már korábban elkülönített 30 milliárd eurós alap gondoskodik majd.

Ami ennél is fontosabb, hogy a közlemény szerint az AIMotive működésébe és felépítésébe nem nyúl bele a Stellantis, azaz marad Kishonti László a vezérigazgató és a startup jellegből fakadó függetlenség is ugyan úgy meglesz, mint eddig.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button