Autós Hírek

Ilyen lesz a Lamborghini Aventador utódja

Néhány kiszivárgott képnek köszönhetően idő előtt megnézhetjük, hogy miként fog kinézni a Lamborghini Aventador utódja. Futurisztikusabb külsőt és éles vonalakat mutatnak a szabadalmi rajzok.

 

Mint arról már korábban beszámoltunk, a Lamborghini hivatalosan is nyugdíjazta az Aventadort. Persze, lesz utódmodell, sőt, már van is, hiszen pár hete sikerült pár álcázott példányt is lencsevégre kapni. Most viszont kiszivárgott néhány szabadalmi rajz is, mely minden szögből megmutatja az olasz hibrid sportkocsit.

Az már első pillantásra feltűnik, hogy a Lamborghini egyre bátrabban bánik az éles vonalakkal, azaz az újdonság is jóval futurisztikusabb lesz, mint az Aventador volt. Természetesen itt is megjelennek a döntött Y nappali menetfények, illetve méretes hátsó diffúzorral hergeli tovább a képet a gyártó.

Azt már tudjuk tehát, hogyan fog kinézni az autó, na de mi van a technikai részletekkel? Természetesen ezen a fronton is vannak már szivárogtatások, azaz megerősítésre került, hogy egy V12-es erőforráson alapuló hibrid rendszer felel majd a hajtásért. Lóerő adatokról egyelőre nem beszéltek a gyáriak, de ha az Aventador esetében már 770 lóerőt tudtak kipréselni az erőforrásból, itt elektromos ráhatással nagyjából 900-1000 lóerő körüli teljesítményre számíthatunk, amivel az Aventador utód már a szintén hibrid Ferrari SF90 riválisának lenne tekinthető.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button