Autós Hírek

Alaposan rálicitálhat a konkurenciára a Tesla legkisebb modellje

A Tesla eddigi legkisebb modellje 2023-ban érkezik meg a tervek szerint, az árában és a hatótáv kérdésében pedig kedvezőbb lehet, mint amit a konkurencia kínál.

 

Elon Musk tavaly óta nem titkolja, hogy a Tesla készül egy olyan modellel is, mely az eddigieknél jóval kompaktabb méretekkel rendelkezik majd. A cél az amerikai piacon kívül is a lehető legtöbb vásárló kegyeibe férkőzni. Hogy lehet ezt elérni? Kedvező árazással, de nem túlságosan lebutítva!

Az Autocar magazin szerint pedig a “bébi” Teslának minden lehetősége megadatik, hogy ezt majd tartani tudja. Először is, az újdonság az ígéretek szerint már az új 4680-as akkumulátor technológiával készül majd, aminek előállítási költsége a tömegtermelés megindítása után kedvezőbb, mint az eddig alkalmazottak. Mindezek mellett több energia tárolására is képes, így a hatótávról sem kell lemondaniuk a tervezőknek.

Persze, most még korai pontos technikai adatokról és konkrétumokról beszélni, de az angol média forrásai szerint a legolcsóbb, alig 23 ezer eurós árcédulával rendelkező kivitel is 400 kilométeres hatótávot tud majd felmutatni, ami kedvezőbb a belépő szinten “csak” 350 kilométert tudó, ráadásul jóval drágább Volkswagen ID.3-nál.

Már az is kiderült, hogy az újdonság a Tesla új berlini üzemében készül majd 2023-tól, megjelenését tekintve pedig a Model 3 dizájnjegyeit viseli majd magán.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button