Autós Hírek

Kicsit autó, kicsit pedig egy aprócska lakás a Mini legújabb tanulmánya

A Mini Vision Urbanaut egyértelműen nem a közeljövő autója, de mégis egy érdekes elképzelés arról, hogy miként közlekedik, vagy éppen pihen a jövő embere.

 

A távoli jövő autózását elképzelni sokak számára kiábrándító lehet, de mégis van valami izgalmas abban, hogy a technológia adta lehetőségekkel hogyan tudnak majd élni a gyártók. Az ilyen jövőbe mutató tanulmányok ráadásul sok mindent elárulnak egy adott márka autózást érintő elképzeléseiről is. Itt van például mindjárt a Mini digitális, azaz fizikai formában még nem létező koncepciója, mely Vision Urbanaut néven került bemutatásra.

Az már elsőre látszik, hogy a BMW fennhatósága alatt álló trendi márka is a guruló kapszulák híve, természetesen teljesen letisztult, rejtett fényforrásokkal és látványos fényjátékkal feldobott külsővel. Elektromos? Igen! Önvezető funkcióval rendelkezik? Persze! Viszont nem feledkeztek el arról sem, hogy néha jó, ha egy kicsit magunk is vezethetjük az autónkat, még ha az éppen egy négy keréken guruló tojás utánzat is.

Mert bizony a Vision Urbanaut alapvetően rendelkezik kezelőszervekkel, ám ezek igény esetén teljesen eltüntethetők. Nem is akárhogyan, ugyanis ha nincs rájuk szükség, akkor az egész “műszerfal” lesüllyed, ezzel kialakítva egy kényelmes heverőt. Na de miért is jó ez így? Mert a Mini szerint a jövő embere nem csak közlekedésre, hanem szórakozásra és pihenésre is használja majd az autóját.

Ennek érdekében természetesen minden ülés tetszőlegesen forgatható, a belső tér variálhatósága pedig egy kisebb szobáéval vetekszik. Vannak álló helyzeti üzemmódok is, melyek alapvetően meghatározzák, hogy mire használható a tanulmány. Ott van például mindjárt a Chill program, mely pihenőszobát, vagy nyugodt munkakörnyezetet teremt a felhasználónak. Ilyenkor lágy fények uralkodnak a beltérben, a zene finoman, megnyugtatóan szól, a hangulati elemek a természet megjelenítésére törekednek.

Ha viszont pörögnénk, akkor a Vibe a mi beállításunk. Ezt aktiválva az autó minden porcikája arra törekszik, hogy felpezsdítsen mindenkit, a fények élénkebbek, a zene hangosabb és inkább szórakozóhely érzést törekszik feleleveníteni a mesterséges intelligencia. Külön érdekesség még, hogy az egész szélvédő felnyitható, így a négy keréken guruló szoba akár saját erkéllyel is rendelkezhet.

Az Urbanaut tehát nem a holnap és nem is a jövő hét autója, hiszen olyan összetett funkciókat álmodtak meg bele a gyáriak, hogy még fizikai valójában sem létezik. Annak viszont mindenképpen jó, hogy betekintést nyerhetünk a távoli jövőbe a segítségével. Oda, ahol az autók még nem repülő kapszulák, de már valami ahhoz hasonló futurisztikus élményt sugároznak magukból. Hogy ez neked szimpatikus-e, az már egyéni döntés kérdése…

Címkék
Mutass még

Hasonló tartalmak

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Back to top button