Autós Hírek

Amikor egy AMG GT már nem elég

Bár alapjaiba véve a legtöbb ember számára egy AMG modell az álom kategóriát jelenti, el kell fogadni, hogy vannak olyanok is, akiknek ez a szint már nem elég. Számukra lehet élhető alternatíva a Brabus 900 lóerős AMG GT átirata.

 

Egy AMG már önmagában különlegességnek számít, ám ha a négyajtós GT 63 S 4Matic+ modellről van szó, akkor végképp tátva marad a legtöbb ember szája. Ez egy családi feladatokat is ellátni képes vérbeli sportkocsi impozáns teljesítmény adatokkal és még ennél is komolyabb árcédulával. El kell azonban fogadni azt is, hogy nem vagyunk egyformák, azaz vannak olyan vásárlók is, akiknek a gyári kivitel már csaknem a kínos kategóriát képezi. Na őket szólítja meg a Brabus újdonsága, mely nevezetesen egy brutális AMG GT átirat.

A Rocket 900 elnevezés nem véletlen, hiszen a tuning mesterei a gyárilag 4 literes ikerturbós motor 4,5 literesre alakításával, na meg a főbb egységek még komolyabbra cserélésével kereken 900 lóerőt képesek biztosítani a felhasználóknak 1250 Nm nyomaték mellett, melynek segítségével rakéta szerűen 2,8 másodperc alatt teljesíti a 100-as sprintet a családi AMG. A végsebesség 330 kilométeres óránkénti tempónál van elektronikusan szabályozva, a 200 km/órás sebesség pedig 9,7 másodperc alatt érhető el vele.

A teljesítmény tehát tényleg brutális, de nem lenne Brabus a Rocket 900, ha ez a külső tekintetében nem mutatkozna meg. Ennek értelmében természetesen jár a szélesítés és az átrajzolt, karbonszálas elemekkel is ellátott lökhárító az autóhoz, illetve ilyen dinamizmus mellett már a hátsó szárnynak is funkciója van, így megbocsájtható a picit talán Need for Speed utánérzéssel megfűszerezett dizájn is.

Érdekes részlet még a felnik kialakítása is, amiket úgy terveztek meg, hogy egy átlagos tuning szettnél lényegesen kevesebb légellenállást generáljon, azaz a Rocket 900 esetében tényleg minden a sebességről szól.

Ami még különlegesebbé teszi (hihetetlen, de lehet még fokozni) a Brabus új büszkeségét, az nem más, mint a limitált példányszám. Egészen pontosan 10 darab készül majd el belőle, tehát nem elég az, ha valakinek ott lapul a zsebében a 427 ezer eurós, azaz több mint 150 millió forintos vételár, bizony gyorsnak is kell lennie emellett, hogy ne maradjon le a lehetőségről.

Címkék
Mutass még

Hasonló tartalmak

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Back to top button