Autós Hírek

Sok baki és egy nagy csattanás, avagy így kell rendőrautóval egy szabályosan érkező autós elé hajtani

Ma egy olyan balesetes videóval foglalkozunk, mely nem csak a hazai vonatkozása miatt érdekes, hanem azért is, mert egy újabb komoly problémára világít rá, ami a megnövekedett forgalom egyik velejárója. Ez a kereszteződésbe behajtás kérdése, avagy miért érdemes előrelátóan araszolni a dugóban.

 

A nagyvárosokban élők számára nem ismeretlen a dugóban araszolás jelensége, sőt, a legtöbbünkek ez már sajnos az életünk részévé vált. Araszolgatunk reggel munkába menet, majd este hazafelé is. Nap közben mászkálnál? Akkor sem úszhatod meg, így jobb időben elindulni, ha nem akarsz irtózatos késéssel megérkezni a célodhoz. Na de sokan nem tudják, hogy bizony a tötyörgésnek is megvannak a maga szabályai, azaz hiába araszolsz 10 percenként 2 métert, akkor sem lankadhat a figyelmed.

Figyelni kell például, hogy egy kereszteződésbe csak akkor hajthatsz be, ha azt el is tudod hagyni mielőtt a merőleges forgalmat rád engedi a lámpa. Miért? Mert nem akadályozhatod mások közlekedését csak azért, mert a te sávod éppen be van dugulva. Szintén fontos, hogy ha mondjuk valaki ezt nem veszi figyelembe és éppen előtted zárja le a sávot a figyelmetlensége miatt, akkor sem érdemes rágurulni oldalról. Miért is? Mert nem biztos, hogy felszabadul addig az út, míg neked zöldet mutat a lámpa, ergo ekkor fordul a kocka, máris te ragadtál be a kereszteződésbe azért, mert előtted egy másik autós is beszorult.

Lényegében ez a fent leírt szituáció okozta a videóban látható balesetet, mely ugyan szörnyű látványt nyújt, szerencsére senki sem sérült meg súlyosabban. Adott tehát a kereszteződésünk, ahová a méretes pickup bizony beszorult. A zebrára ugyan rá tudott volna hajtani, de hát ugyebár az sem szabályos, ezért inkább nekiállt blokkolni a merőlegesen érkező forgalmat. Ez még nem okozott volna balesetet, csak hát közben megindult a forgalom oldalról, a pickup meg még mindig nem tudott előbbre menni. Telt múlt az idő, majd a rendőrautó hangjelzéssel nyomatékosította, hogy nem tud tovább haladni. A pickup sofőrje ekkor előbbre gurult, ám már késő volt, a jelzőlámpa váltott, amit ki is használt egy lendületből érkező Toyota Prius sofőr. A legnagyobb hiba, hogy a beragadt rendőr nem nézte meg, hogy tiszta-e a terep áthajtáskor, hiszen ekkor neki már javában piros volt, azaz tilosban járt. A Toyota sofőrje a vétlen fél, de az ő esetéből tanulva érdemes álló sor mellett haladva számítani arra, hogy valaki kijöhet elénk takarásból, így nem árt óvatosabban megközelíteni ezen esetekben a kereszteződéseket.

Címkék
Mutass még

Hasonló tartalmak

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Back to top button