Autós Hírek

Nem lesz kombi az új Dacia Logan palettáján, a crossoverek piacára viszont befigyelnek vele

Egy román magazin szerzett tudomást arról, hogy a Dacia is elmozdítja a Logan palettáját a szabadidő-modellek világa felé. A kombi kivitel helyett érkezhet egy hétüléses crossover.

 

Nemrég mutatkozott be a Dacia Sandero és a Logan új generációja, melyből az előbbi kétféle változatban, az utóbbi viszont csak szedán kivitelben ünnepelt premiert. Véletlen lenne? Alapvetően bevett szokás, hogy a gyártók a modellcsaládokat szép lassan építik fel, azaz első körben érkezik a várhatóan legkelendőbb kivitel, majd jönnek a puttonyos és az egyébb karosszériák. Ez nem lesz másként a Logan esetében sem, viszont most kiderült, hogy hagyományos kombi megoldásra nem számíthatnak a vásárlók.

A román Ziarul Financiar ugyanis belsős informátorokra hivatkozva tette közzé, hogy a most bemutatkozott generáció esetében már nem lesz MCV, azaz kombi variáns, helyette viszont jó eséllyel egy hétüléses crossover átirat érkezik majd a palettára a Lodgy mellé valamikor 2021 folyamán.

Miért halmoz crossovereket a Renault fennhatósága alá tartozó gyártó? Aki ezt komolyan kérdezi, az biztos, hogy csukott szemmel járt a világban mostanság. Az SUV modellek piaca ugyanis egyre dinamikusabban nő, ami most már a kisebb és olcsóbb típusokat is erősen érinti, azaz a megfizethető kategória célközönsége sem akar kimaradni a “jóból” a mostani trendek szerint. Az autógyártó pedig nem ellensége a pénznek, hiszen abból működik, pénzt pedig csak eladott termékekkel lehet csinálni. És hát ha egyszer a vásárlók döntő többsége crossovert szeretne, hát akkor nem lehet mit tenni… Ennek köszönhető, hogy lassan most már mindenből lesz crossover átirat a piacon.

(a képeken a Logan előző generációja látható MCV Stepway kivitelben)

Címkék
Mutass még

Hasonló tartalmak

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Back to top button