Autós Hírek

1500 lóerős Ford GT átiratokkal rukkolt elő egy amerikai startup cég

Amerikában egy GT1 néven futó cég nem mindennapi Ford GT átiratot mutatott be. Az 1500 lóerős szörnyetegből csupán 30 darabot gyártanak, mert anno ennyi plusz vázat sikerült megszerezni a Ford-tól.

 

A Ford még 2004-ben hozta vissza a köztudatba a GT modellt, mely lényegében utcán is használható versenyautóként dobogtatta meg a rajongók szívét. A széria elindításakor a gyáriak azonban a megrendeléseken felül megalkottak még 30 plusz komplett GT vázat, hogy tudjanak mihez nyúlni, ha esetleg kellene. Nem kellett, a szóban forgó GT alapok több mint egy évtizeden keresztül egy raktárban porosodtak.

Erre figyelt fel egy amerikai üzletember, Fred Calero is, aki szépen megvásárolta a már senkinek sem kellő “csontvázakat” és megalapította a saját startup vállalkozását, melyet nemes egyszerűséggel csak GT1-nek nevezett el.

Na de mihez lehet kezdeni 30 darab eredeti Ford GT vázzal? Természetesen életre kell kelteni őket. Nem gyári specifikációval, hiszen az már “lerágott csont”, hanem valami jóval extrémebb, figyelemfelkeltőbb megoldással. Meg is kereste emberünk a versenyautókat gyártó Matech céget, akik némi juttatás ellenében nagyon szívesen vállalták, hogy szénszálas anyagokból legyártják az autó külsejét is, mely egyértelműen az eredeti GT eszmeiségét hordozza magán, de azért helyenként módosítottak is a dizájnon.

Van tehát most már egy komplett karosszéria, ami alá kéne valami brutális hajtás is. Ezt Calero a Roush Yates által gyártott RY45 motorban találta meg, ami egy nagy lökettérfogattal rendelkező alumínium erőforrás, mely akár 9000-es fordulaton is képes működni. Persze, erre még rá kellett dobni a két gigantikus Garrett G35 turbót is, hogy megkapjuk a lehengerlő 1500 lóerős teljesítményt.

Az eddig leírt folyamat éveken keresztül tartott, ám most ért el a projekt arra a szintre, hogy már meg is kezdték az előrendelések felvételét. Az időzítés nem is lehetne jobb annak fényében, hogy a Ford bejelentette, hogy január első napjával leáll a jelenlegi GT gyártása, utódmodell pedig egyelőre nem igazán várható.

Persze, egy ilyen limitált autókülönlegesség nem olcsó mulatság. A GT1 egészen pontosan 1,2 millió dollárt kér érte, ami elképesztő összeg, de legalább a tehetős vásárlók egy nagyon komoly pályaautót kaphatnak a pénzükért. Mikor? A jelenlegi tervek szerint 2023 folyamán négy autót készítenek el a szakik, majd 2024-ről már évi 16 darab a cél. Ezzel a tempóval könnyen kiszámolható, hogy az utolsó példány nagyjából 2025 őszén készül majd el, hiszen ekkor fogy el a sztorit elindító 30 darab eredeti Ford GT váz.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button