Autós Hírek

Már a hibrid BMW-k is kigyulladhatnak, visszahívásra készül a gyártó

Manapság igencsak tüzes a hangulat a villanyosítás világában, hiszen egymást érik a visszahívások tűzveszélyre hivatkozva. A BMW a következő a listában több mint 26 ezer autóval.

 

Az elektromos átállás közel sem tűnik úgy, hogy zökkenőmentes lenne a legtöbb gyártó esetében. Elég csak a Volkswagen szoftveres hibasorozatára vagy a frissen kiszállított és a tulajdonosok alatt lelkesen megálló Polestar 2 modellekre gondolni, de az i-re a pontot talán a tűveszély miatti visszahívás hullám rakja fel. Először jött a hibrid Kuga, majd a Hyundai is inkább átvizsgálja pár porig égett példány miatt az Ioniq elektromos járgányt, most pedig egy újabb gyártó kénytelen óvatosságra inteni a felhasználókat.

A BMW ugyanis egy belső vizsgálatnál jött rá, hogy bizony a hibrid modellek akkumulátorja szikrázni kezdhet teljes töltöttség mellett, ami könnyen tüzet is okozhat. Egészen pontosan az idén január és szeptemben között legyártott modelleknél (minden hibridnél) állhat fenn a drasztikus hiba lehetősége, ami az Autocar magazin információi szerint az akkumulátorokat készítő Samsung hibájára vezethető vissza.

Egészen pontosan arról van szó, hogy az akkumulátorok gyártása közben törmelék kerülhetett azok szerkezetébe, ami teljes töltöttségnél zárlatot okoz. A bajorok ezért minden példányt, egészen pontosan 26900 darabot átvizsgálnak és szükség esetén cserélik az időzített bombaként funkcionáló energiatárolókat.

A gyáriak hozzátették, hogy bár elég nagy példányszámról van szó, a visszahívás nem fog fennakadást okozni. Az adott időszakban legyártott hibridek alig harmada került ugyanis eddig átadásra, a maradék még mindig a kereskedések készletében pihen, így azokat a gyártó szépen csendben hazai pályán tudja majd leszervizelni.

Címkék
Mutass még

Hasonló tartalmak

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Back to top button