Autós Hírek

Kimondottan erős hónapot zárt a magyar autópiac szeptemberben

A koronavírus első hulláma okozta majdnem teljes leállás után a magyar autópiac erőteljesen kezd magára találni. Szeptemberben például már több új autót helyeztek nálunk forgalomba, mint egy évvel ezelőtt ilyenkor.

 

Az év elején a vírus berobbanása hazánkban is az autóipar leállását okozta, ami nem csak a gyártás, hanem bizony a kereslet megtorpanását is eredményezte. Az akkori tragikus számadatok azonban szépen lassan a múlté lesznek, ahogy folyamatosan erősödik a vásárlói kedv Magyarországon is.

Legalábbis erre engednek következtetni a statisztikák, melyek alapján szeptember hónapban például már nem csak utolérte, hanem túl is szárnyalta a tavalyi eredményt az új autók forgalomba állítása. Egészen pontosan az előző hónapban 11 499 darab új személyautó lett gazdás, míg egy évvel ezelőtt ez a szám csak 9654 volt. Ami még ennél is biztatóbb, hogy a fellendülés nem csak a személyautók piacát érinti a legújabb adatok szerint, hanem bizony más ágazatok is szépen teljesítettek.

Példának okáért a kishaszonjárművek 43 százalékos a növekedést produkáltak a tavalyi kilencedik hónaphoz mérten, míg buszokból 15 helyett 62 darabot vásároltak a vállalkozások, ami több mint 300 százalékos gyarapodás. Az adott hónapban motorkerékpárból is többet adtak el, a tavalyi 299 darab ellenében idén szeptemberben már 390 példány lett újonnan gazdás.

Persze, azért az év eleji megtorpanás még erőteljesen érezteti hatását, ugyanis az első kilenc hónapra vetített adat még mindig elmaradást mutat a tavalyi évhez képest. Ebben az évben eddig mi magyarok összesen 90 ezer új személyautót vásároltunk, ami majdnem 22 százalékkal elmarad a tavalyi 115 ezer darabhoz képest januártól-szeptemberig viszonylatban.

Szintén érdemes megemlíteni, hogy az előrejelzéseknek megfelelően az év második felében levágott hajrának a Suzuki a legnagyobb nyertese, aki már vissza is szerezte a piacvezető márka pozíciót a Toyotától. A verseny azonban továbbra is szoros a két japán között, ugyanis míg az előbbi 9356 darab autót adott el Magyarországon eddig ebben az évben, addig a Toyota 8992 darabnál tart jelenleg. Modellek tekintetében idáig nálunk a Suzuki Vitara a közönség-kedvenc 4514 darabos értékesítéssel, a második helyen pedig a céges vásárlók kedvence, a Skoda Octavia áll 3511 eladott példánnyal.

Címkék
Mutass még

Hasonló tartalmak

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Back to top button