Autós Hírek

Itt a következő Toyota, ami bekerül a Suzuki palettájába

A Suzuki agresszív paletta bővítésbe kezdett az utóbbi időben. Persze ebben van egy kis turpisság is, hiszen nem saját fejlesztésű modellekről van szó, hanem többnyire Toyoták átemblémázásáról. Most például a Corolla kombiból lesz Suzuki Swace.

 

Manapság nem ritka, hogy egy bizonyos gyártó hasznosítja más márkák modelljeit is. Lényegében most ez figyelhető meg a Suzuki és a Toyota esetében is. Már korábban bejelentette ugyanis a Suzuki, hogy a RAV4 majd Across néven érkezik meg a palettába, most pedig megérkeztek az első képek a Swace modellről, ami az emblémát és az első lökhárítót leszámítva egy Toyota Corolla kombi egy az egyben.

Természetesen a hibrid kivitelről van szó, azaz a Suzuki változat esetében is az 1,8 literes benzines egység és a hozzá társított elektromos motor adja ki a 122 lóerős összteljesítményt és persze a 99 g/km CO2 kibocsátást.

Felmerülhet a kérdés, hogy vajon miért kezdenek el Toyota modellek ilyen látványosan beszivárogni a Suzuki palettába? Ennek az oka elég egyszerű: a Suzukinak szüksége van teljes értékű hibrid modellekre, hogy tartani tudja a szigorú emissziós szabályozásokat, mert hát szép dolog a mild hibridezés, de nem elég a paletta átlag jelentős leszorításához. Ehhez jön kapóra a kiforrott villanyosított hajtásláncokkal operáló Toyota.

A Swace értékesítése még idén év végén megkezdődik Európában, az ára egyelőre ismeretlen.

Címkék
Mutass még

Hasonló tartalmak

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Back to top button