Autós Hírek

Adatokat lopott a Google-től majd az Uber-hez vitte azokat

Amerikában egy férfi az önvezető autó projekthez köthető adatokat lopott el, majd megpróbálta felhasználni azt az Uber önvezető fejlesztéseinél. Lebukott, most hosszú börtönévek elé nézhet ipari kémkedés miatt.

 

Még 2015-ben történt, hogy Amerikában egy férfi behatolt a Google hálózatába, majd onnan értékes információkat szerzett meg a Waymo önvezető projekt szoftverével kapcsolatban. Igazság szerint nem volt nehéz dolga, hiszen Anthony Levandowsky-ról van szó, aki korábban a sértett cégnél dolgozott, sőt annak egyik alapító tagja volt. Az adatok letöltése után viszont egyenesen az Uber-hez ment, ahol le akarta adni a szóban forgó értékes adatokat. Az eddigi információk szerint ráadásul nem is pénzért, hiszen az anyagi haszonszerzés helyett inkább az “Uber megmentője” címre is pályázott. Miért? Mert ő egyben annak az Otto Company-nak az egyik alapítója is, mely az Uber önvezető technológiájának a fejlesztésével foglalkozik, vagyis hát foglalkozott.

Nem tudni hogyan, de Levandowsky lebukott, 2017-ben pedig meg is kezdődött a bizonyíték gyűjtés és az eljárás megtervezése ellene. A tárgyalása egyik fontos fordulója jövő héten lesz, ahol az ügyészség két év letöltendő börtönbüntetést javasol, mint ítélet.

Az az igazság, hogy emberünk még örülhet is a szóban forgó két évnek, az ügyészség ugyanis korábban minimum tíz évvel érte volna be, csak hogy miután a Google megnyerte Anthonyval szemben a 179 millió dolláros kártérítési pert, sikerült vádalkut kötnie a bírósággal, melynek keretein belül 32 vádpontot ejtettek az eredeti 33-ból. A megmaradt ipari kémkedés vádban viszont első fokon bűnösnek találták, ennek lesz most majd a másodfokú tárgyalása.

Kérdés még, hogy az Uber tényleg hozzájutott-e az értékes információkhoz. A hivatalos verzió szerint nem, vagy legalábbis nem használt fel belőle semmit a saját fejlesztéseinél. Éppen ezért Anthony Levandowsky ügyvédje 12 hónap háziőrizetet javasol mint végleges ítélet, szerinte ugyanis ez bőven elegendő büntetésnek számít a bűntett mikéntjét ismerve. Az ügyvéd hozzátette még, hogy már csak a koronavírus helyzet miatt sem szeretné, ha védencét börtönbe küldenék, hiszen az ilyen intézményekben javában tombol a koronavírus járvány, ami végzetes is lehet számára.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button