Autós Hírek

Képeken a felfrissített Hyundai Tucson

A Hyundai Tucson egy kis felfrissülés után vág neki a 2024-es modellévnek. Egyelőre a technikai részletekről nem beszélt a gyártó, de a külső-belső változtatásokat már most megmutatták.

 

A Hyundai kínálat jelenlegi egyik legfontosabb modellje a Tucson, melynek jelenlegi generációja immár három éve van a piacon. Persze, ez nem olyan borzasztóan hosszú idő, de az autóipar gyors fejlődése miatt mégis úgy látták a koreaiak, hogy érdemes felfrissíteni az autót a 2024-es modellévre.

Most el is kezdték a ráncfelvarrás szivárogtatását, azaz megérkeztek az első gyári képek a változtatásokról.

Külső tekintetében egyértelműen kijelenthető, hogy a karakter szinte semmit sem változott, pedig szinte minden ponton találhatunk valami módosítást. Hangsúlyosabbak lettek a fényszórók azzal, hogy elvesztették az eddigi háromszögformájukat, illetve maga a hűtőrács is masszívabb benyomást kelt azzal, hogy valamivel egyszerűbbre vették a dolgot a dizájnerek. A lökhárító alja is érezhető kiemelést kapott, illetve a felni-dizájn is lendületesebb hatást kelt.

Belül még érezhetőbbek a változások. Azonnal szemet szúr a méretes és hajlított panoráma-kijelző, mely a 12,3 colos digitális műszeregységből és az ugyanekkora infotainment-képernyőből áll össze. A kormányt egy háromküllős minimalista változatra cserélték, a légbeömlők pedig lejjebb kerültek, lényegében elkülönítve a légkondicionálás paneljét.

Arról egyelőre nem árultak el semmit a gyáriak, hogy technikai szinten milyen változtatásokra számíthatunk, csak annyi hangzott el ígéretként, hogy a motorpaletta takarékosabb és kiforrottabb lesz az eddigieknél.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button