Autós Hírek

Nem elég, hogy csődvédelem alatt áll, most még egy szaftos perrel is szembenéz a Hertz Amerikában

A Hertz autókölcsönző manapság inkább a csőd bejelentésével került a figyelem középpontjába. Most viszont teljesen más jellegű figyelemről van szó, egy igen kínos ügy miatt kell ugyanis bíróságra járnia a cég képviselőinek.

 

A Hertz, ami nem mellesleg a világ egyik legnagyobb autókölcsönzője még év elején jelentett csődöt a koronavírus miatti bevétel kiesések miatt. Azóta csődvédelmet kértek, hátha az éledező piac ki tudja rántani a céget a nem elhanyagolható méretű gödörből. Ilyenkor minden apróság számít, ami a cég környezetében történik, ezért biztos nem örülnek annak a pernek, amivel most szembe kell nézniük.

Amerikában ugyanis bíróság elé kell állnia a cég képviselőinek, mivel a gyanú szerint több alkalommal is megtévesztette a Hertz a rendőrséget, amikor lopást jelentett be egy-egy kikölcsönzött autójánál. A vádiratban több olyan eset is szerepel, amikor csupán késtek a visszavitellel a felhasználók, ám ekkor a Hertz rendszere úgy jelentette be az esetet, mintha az adott bérlő abszolút nem fizetett volna addig az autókért és engedély nélkül használnák azokat. Mindezek mellett voltak rendszerhibák is szép számmal a vád állítása szerint, melyek szintén rendőri eljárást vontak maguk után. Számszerűen mennyi esetről van szó? Ez egyelőre nem publikus, de a beadott vádirat több mint 100 oldalas jelen pillanatban.

Az esetek többségében ráadásul a bejelentett autók sofőrjét letartóztatták és hónapokra börtönben tartották őket, mire kiderült, hogy ártatlanok, vagy legalábbis nem fizetés nélkül vitték el a kocsikat a telephelyről.  Mindezek mellett volt olyan is, hogy a fegyveres rendőrök láttán szívrohamot kapott az egyik “gyanúsított”.

A Hertz vezetősége kiáll a telje ártatlanság mellett, szerintük ugyanis csak olyan esetek lettek a rendőrségnek bejelentve, melyek a visszaviteli határidő után hetekkel sem kerültek vissza a rendőrségre, a bérlők pedig elérhetetlenek voltak. Azt szintén cáfolják, hogy a rendszerükből eltüntettek volna olyan adatokat, melyek arra vonatkoztak, hogy az adott felhasználók fizettek-e az autókért, vagy nem.

Címkék
Mutass még

Hasonló tartalmak

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Back to top button