Autós Hírek

Európában jelenleg nem lehet Mercedes G osztályt rendelni

A Mercedes a chiphiányból adódó hosszú várakozási idők miatt leállította Európában a G osztály forgalmazását. Most azonban olyan információk szivárogtak ki, miszerint csak a felszereltségi szinteket gondolják újra, majd nemsokára megint megindulhat a rendelések felvétele.

 

Nemrég röppent fel a hír, hogy a Mercedes január közepétől nem vesz fel újabb megrendeléseket a G osztályra. Ennek két oka van az MB Passion Blog információi szerint. Először is igencsak felkapott lett a modell és a vártnál több előrendelés érkezett, másodjára pedig ezeket a megrendeléseket már most sem tudják belátható időn belül teljesíteni a globális chiphiány miatt.

Belsős informátorok azt is elárulták, hogy a jelenlegi helyzetben bizonyos felszereltségek és modellváltozatok csak 2025 első felében lesznek átvehetők, azaz a már leadott megrendeléseket is több mint három éves várakozás után tudják csak teljesíteni.

Na de akkor mostantól nem is létezik hivatalosan a G osztály a kínálatban? A legújabb kiszivárgott hírek szerint közel sem ez a helyzet. A Carscoops magazin ugyanis holland forrásból azt az információt szerezte meg, hogy a jelenlegi értékesítési leállás csak ideiglenes, azt valamikor március után ismét elindítja Európában a csillagos márka. A szünetre pedig nemes egyszerűséggel a felszereltségi szintek átvariálása miatt van szükség, magyaránt valószínűleg a jövőben kevesebb chipfüggő extra kerül majd be a kínálatba, hogy ésszerű keretek között lehessen tartani a kiszállítási időket.

További érdekesség, hogy a G osztály értékesítése mindeközben Amerikában folyamatos, ott valamiért nem érinti a kínálatot a globális probléma. A Carscoops meg is kereste ezzel kapcsolatban a gyártót, de választ eddig még nem kapott.

forrás: Carscoops

 

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button