Autós Hírek

Bemutatkozott a felfrissített Skoda Octavia

A Skoda hivatalosan is bemutatta a Skoda Octavia ráncfelvarrását. Átalakult a kocsi orra és a belső térben is történtek módosítások.

 

A Skoda Octavia jelenlegi generációja elérkezett a modellciklusa feléhez, így a gyáriak meg is ejtették az ilyenkor kötelező ráncfelvarrást. A beavatkozás a dizájnt is érinti, azaz könnyen meg lehet különböztetni a ráncfelvarrás előtti és utáni változatokat.

A legszembetűnőbb változás az új fényszóró, mely opcionálisan akár Matrix LED technológiával is kérhető, de megváltozott a lökhárító kialakítása is. Hátul is új a lámpa rajzolata, illetve itt is módosítottak egy keveset a lökhárítón.

A belső térben új szín- és anyagösszeállításokkal találkozhatunk, illetve feláras extraként most már akár 13 colos is lehet az infotainment kijelzője. A műszeregység minden esetben digitális, mely egy 10 colos képernyőn jelenik meg.

Természetesen többet is tud az autó, például most már távirányítással parkolás is kérhető, illetve későbbiekben a ChatGPT alapú személyi asszisztens is megtalálható lesz az Octavia repertoárjában.

Motorpaletta tekintetében továbbra sem viszi túlzásba a villanyosítást az Octavia. Az elektromos irányt ugyanis csak az 1,5 literes benzines mild hibrid képviseli 116, illetve 150 lóerővel. Mindezek mellett ott van még a kétliteres benzines is, mely a jövőre érkező összkerekes Octaviában 204 lóerőt lesz képes leadni, de az RS variáns esetében már 265 lóerőről beszélhetünk.

Az RS csakis ezzel a hajtással érhető el, hibrid vagy dízel nincs belőle. Persze, az alap palettában továbbra is megmaradt a gázolajos alternatíva, mely a benzineshez hasonlóan szintén 116 és 150 lóerős változatban érhető el.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button