Autós Hírek

Utolérték az elektromos-hibrid eladások a dízeleket Európában

Megtörtént az, amire 10 évvel ezelőtt igazság szerint még senki sem számíthatott, azaz utolérték az elektromos és hibrid autók a dízeleket értékesítés terén. Nagyot futott a Tesla Európában is.

 

A világ változik, ráadásul sajnos, vagy éppen szerencsére (ezt mindenki maga döntse el) egyre gyorsabban. Ahogy átalakulnak a fogyasztói szokások, úgy változik az autóipar is. A villanyos eltolódás már évek óta téma az autózás világában, most viszont elérkeztünk egy olyan mérföldkőhöz, ami talán minden eddiginél jobban érezteti a piac átalakulását. A JATO Dynamics felmérése szerint ugyanis szeptemberben a villanyosított (elektromos és hibrid) modellek Európában értékesítési szinten felzárkóztak a 10 évvel ezelőtt abszolút piacvezetőnek számító dízelekhez.

Persze, ehhez két tényező is kellett. Elsősorban nem elhanyagolható a villanyosítási nyomás, amit a világ, de főleg Európa döntéshozói helyeznek a gyártókra és a vásárlókra egyaránt, mindezek mellett pedig ott van a dízel motorok folyamatos negatív kommunikációja is. Mit eredményez ez? A villanyos eladások nőnek, a dízelek pedig esnek, a két vonal pedig valahol keresztezni fogja egymást.

Most ez meg is történt, ami főleg a hibrid modelleknek köszönhető (a Toyota Corolla és a hibrid Ford Puma is nagyot ment), de nem mehetünk el szó nélkül a tisztán elektromos járgányok sikere mellett sem. A Renault Zoe 11 ezer darabos szeptemberi eredménye is megsüvegelendő, ám az igazi gratuláció mégis a Teslát illeti, aki Amerikán kívül is piacvezető tudott lenni a Model 3-al az elektromos autók szegmensében köszönhetően annak, hogy egy hónap alatt majdnem 16 ezer darabot adtak el belőle.

“A történelem során először van kézzel fogható eredménye annak, hogy a belsőégésű motorokról elkezdtünk áttérni az elektromos autózásra. Ez az eredmény persze főként a kormányzati politikákon és annak az ösztönző eredményén múlott, de kellett az is hozzá, hogy a vásárlók széleskörűen fogadják be az új technológiákat”- hangsúlyozta Felipe Munoz, a JATO egyik elemzője. Vajon pár év múlva már a benzineseket is maguk mögé utasítják a villanyosított modellek? Könnyen lehet, ahogy az is, hogy az összetett eredményben egyre hangsúlyosabban teret nyernek majd a tisztán elektromos autók, ezzel pedig a hibrideket is szépen lassan kiszorítva a piacról. És akkor pisloghatunk majd, hogy tényleg megtörtént a villanyos átállás!

(ábrák: JATO Dynamics)

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button