Autós Hírek

Csalt a szimulátor bajnokságon az Audi Formula E versenyzője, felfüggesztette a csapat az igazi versenyek alól is

Elég extrém csaláson kapták az Audi gyári versenyzőjét, aki a Race at Home Challenge szimulátor bajnokságon nemes egyszerűséggel mást ültetett a gép elé a saját nevében. Daniel Abt teljes felfüggesztést kapott, azaz az igazi Formula E bajnokságban sem indulhat majd.

 

A koronavírus járvány miatt a profi autóversenyzők szimulátor elé kényszerültek az utóbbi időben. A különböző programokra kiírt versenyeket azonban illik komolyan venni, hiszen itt is a saját csapatukat képviselik a pilóták, így csalásnak és komolytalanságnak helye nincs. Ezt felejtette el Daniel Abt, az Audi gyári Formula E versenyzője, amikor elég extrém módon csalt a Race at Home Challenge szimulátor bajnokságban.

Daniel ugyanis úgy érezte, hogy az éppen aktuális mezőnyben nem igazán rúghat labdába, így megegyezett a profi szimulátoros Lorenz Hoerzinggel, hogy teljesítse helyette a futamokat. A csere meg is történt, Lorenz pedig Daniel profiljával el is kezdett szép eredményeket elérni. És ez volt az a pont, ahol gyanússá vált a dolog a többi versenyzőnek, hiszen addig Daniel maximum a középmezőnybe fért bele, ám hirtelen valamilyen módon elkezdte maga mögé utasítani a többieket. Mindezek mellett a verseny alatt a saját kamerája is úgy volt beállítva, hogy azon az arca nem látszott egy pillanatra sem, ami még gyanúsabbá tette a dolgot.

Jelentették is sokan az esetet, aminek következményeként a szervezők kivizsgálást indítottak. Ekkor, az IP címek elemzésekor derült ki, hogy bizony tényleg nem Daniel Abt ült a virtuális versenyautóban, hanem Lorenz. Természetesen azonnal kizárták a szériából és elvették az Audi versenyzőjének az összes eddigi eredményét, illetve 10 ezer eurós bírságot róttak ki rá.

Ami ennél is komolyabb büntetés, az az Audi csapat bejelentése. A németek ugyanis hivatalosan felfüggesztették Daniel Abt szereplését nem csak a virtuális, hanem a valós bajnokságban is.

“Az integritás, az átláthatóság és a szabályok maradéktalan betartása mindenek felett álló prioritást élvez az Audinál. Pontosan ezért az Audi Sport csapata úgy határozott, hogy azonnali hatállyal felfüggeszti Daniel Abt minden versenyzői tevékenységét”- hangzott a közleményben, ami egy óvatos megfogalmazása annak, hogy Abt lényegében ki lett rúgva a profi versenyzők közül, hiszen nemsokára lejár a 12 hónapos szerződése az Audinál, amit szinte biztos, hogy így nem fognak megújítani.

Címkék
Mutass még

Hasonló tartalmak

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Back to top button