Autós Hírek

Hivatalosan is megérkezett a Volkswagen elektromos kombija

A szedán kivitel után kombiként is bemutatkozott a Volkswagen elektromos zászlóshajója, az ID.7-es. Akár 685 kilométeres hatótávval és igazán kedvező pakolhatósággal számolhatnak a vásárlók.

 

Manapság, ha egy elektromos autó kerül bemutatásra, szinte biztosak lehetünk abban is, hogy ez egyben egy újabb SUV modell érkezését is jelenti. Jó látni azonban, hogy egyes gyártók még a villanyosok terén is számolnak a régi karosszéria slágerekkel, például a szedánokkal és a kombikkal is. A Volkswagen például tavaly mutatta be az ID.7 szedánt, melyhez most csatlakozott a kínálatba a kombi kivitel is.

Ez már csak azért is fontos mozzanat, mert eddig úgy tűnt, hogy a német gyártó igyekszik egymástól minél messzebb tolni az ID.7-est és az új Passatot. Miként? Úgy, hogy az ID.7 eddig kimondottan csak szedán formában volt elérhető, míg a Passat kizárólag puttonyosként mutatkozott csak be. Most viszont a Volkswagennek elektromos és belsőégésű motorral szerelt kombija is van egy azon méretosztályon belül.

Na de mit is képes nyújtani az ID.7 Tourer? Többek között óriási csomagteret. Ez alaphelyzetben 605 literes, de az üléseket ledöntve máris 1714 liternyi térrel gazdálkodhatunk.

A műszerfal kialakítása teljesen megegyezik a szedánéval, azaz itt is a kisméretű digitális műszeregységet kapjuk meg a “lebegő” 15 colos infotainment kijelzővel együtt. A különbség annyi, hogy a kombi már eleve integrált ChatGPT AI személyi asszisztenssel érkezik, míg a szedán esetében ez később aktiválódik egy frissítéssel. A kiterjesztett valóság alapú HUD szintén megjelenik a puttonyos kivitelben.

Az ID.7 kombi meghajtásáról egy 286 lóerős elektromos motor gondoskodik, mely csak a hátsó tengelyt hajtja meg. Ehhez alapáron egy 77 kWh teljesítményű akkumulátort adnak a gyáriak, de kérhető egy 86 kWh teljesítményű verzió is, mellyel akár 685 kilométer is megtehető egy töltéssel.

Mindezek mellett azonban már korábban bejelentésre került, hogy a gyáriak gőzerővel dolgoznak egy összkerekes duplamotoros ID.7 változaton is, ami valószínűleg a Tourer kivitel sajátja is lesz majd valamikor a jövő év folyamán.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button