Autós Hírek

Elnöki ügy

Bizonyos országok vezetői és alvilági nagyjai előszeretettel járkálnak fekete Range Roverekkel. Most ezt egy szinttel tovább gondolta a Klassen tuning cég: itt a páncélozott limuzin változat is.

 

Nem ritka, hogy egy magasrangú vezető vagy éppen az alvilág jeles figurái fekete sötétített Range Roverekkel jelennek meg “ügyintézés” közben. Ebből adódóan érthető a Klassen tuning legújabb terméke is, mely “ha már csinálod, csináld minél feltűnőbben” jeligére kínál Range Rover SVAutobiography modelleket az igencsak tehetős vásárlóknak.

Egészen pontosan egy limuzin változatról van szó, melynek hosszába több mint 1 métert toldottak bele a jobb helykihasználás érdekében. Ha ez nem lenne elég, akkor még ráfaragtak egy 7-es szintű ballisztikus védelemmel ellátott páncélzatot, azaz a katonai gépfegyvereknek is ellenáll a karosszéria és az üvegezés. A tankok és a rakétavetők viszont képesek kikezdeni, de ha ilyenekkel vadásznak az emberre, akkor azt már régen megette a fene…

A belső tér is teljesen átalakult, a vezetőtől elválasztott utastér a lehető legnagyobb komfortot és luxust kínálja. Alapból két teljes értékű, saját irányító panellel ellátott fotelt építettek be, de ha egy tárgyalás, vagy az extra testőrség megkívánja, akkor az “elnöki” hellyel szemben még két lehajtható rejtett ülést is találhatunk. A tető egy jelentős része nyitható, ha éppen parádézni és integetni támad kedve az embernek. Persze, ilyenkor könnyebb ólommérgezést is kapni, szóval meggondolandó.

A legtöbb specifikációról magától értetődően nem beszélt az átalakítást végző cég, nem szeretnék megkönnyíteni a támadók dolgát ezzel. Azt viszont elárulták, hogy az abroncsokat hiába lövik ki, azokkal ilyenkor még 80 kilométert is le lehet vezetni teljesen biztonságosan és megbízhatóan.

A szörnyeteg meghajtásáról a gyári 5 literes turbós V8-as egység gondoskodik 560 lóerős teljesítménnyel és 700 Nm nyomatékkal megfűszerezve. Nem a szerpentinek királya született meg, de azért így is arrébb lehet állni vele.

Ami még titok, az az átalakítás ára. Nem azért, mert ezzel is védenék a megrendelőket, a magyarázat ennél jóval egyszerűbb: akinek ilyen járgányra van igénye, az nem nézi az árcédulát, csak nemes egyszerűséggel leadja a megrendelést.

Címkék
Mutass még

Hasonló tartalmak

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Back to top button