Autós Hírek

Egyedi szériákkal ünnepel a Mazda

A Mazda idén ünnepli fennállása századik évfordulóját, aminek tiszteletére ünnepi ruhába öltözött az egész paletta.

 

Centenáriumot ünnepel idén a Mazda, azaz pont száz éve annak, hogy még Toyo Cork Koygo néven, szerszámgyártóként megkezdte a működését a neves japán márka jogelődje. Igaz, az első saját négykerekűre 1960-ig kellett várni, ekkor jelent meg ugyanis a piaci áttörést magával hozó R360 kisautó, de jogilag teljesen kerek az évforduló, így érthető a most bejelentette ünnepi széria hullám is.

Hullám, ugyanis a gyártó nem aprózta el, és mindegyik jelenleg kapható modelljéhez elkészítette a 100 évfordulós kivitelt, mely az R360 előtt tisztelegve gyöngyház fehér fényezést és burgundi vörös belső színvilágot jelent. Ez alól csak az MX-5 képez kivételt, ott ugyanis a vászontető is ebben az árnyalatban pompázik. A színek játéka mellett találkozhatunk 100 éves logóval az első lökhárítón, a szőnyegen, az ülések fejtámláján, a felnikupakon de még a kocsi kulcsán is.

A különleges szériák először Japánban lesznek megvásárolhatók, de ősszel akár már mi is részesei lehetünk az ünneplésnek, ugyanis mint felszereltségi szint, nálunk is kapható lesz bármelyik 100 éves évfordulós kiadás.

Címkék
Mutass még

Hasonló tartalmak

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Back to top button