Autós Hírek

Kézfertőtlenítőt gyárt a MOL is

Ahogy a világban sorra állnak át a nagyobb gyártók a koronavírus elleni küzdelemhez szükséges eszközök gyártására, várható volt, hogy előbb-utóbb nálunk is meginduljon ez a folyamat. A MOL az egyik első ilyen fecske, aki mostantól kéz- és felületfertőtlenítő szereket is gyárt.

 

A koronavírus elleni küzdelem most már globális feladattá vált, így érthető módon a nagyobb autóipari és azokat kiszolgáló gyártók is ütemesen állnak át a védekezést elősegítő eszközök gyártására. A Tesla például Amerikában lélegeztető gépeket gyárt, a kínai BYD pedig maszkokat és fertőtlenítőket. De ez csak két példa a sok közül, ráadásul most már van hazai vonatkozású átállás is.

A MOL ugyanis átszervezte az eddig szélvédőmosó folyadékok gyártására fenntartott almásfüzitői üzemét és mostantól napi 50 ezer liter kéz- és felületfertőtlenítőszert állítanak elő 0-24 órás gyártási kapacitással. A MOL kihangsúlyozza, hogy a termékek megalkotásakor a WHO ajánlásait és szabványait vették figyelembe, a Népegészségügyi Központ pedig rekord gyorsasággal vizsgálta be és engedélyezte a gyártást.

Az új fertőtlenítőkkel első körben a védekezésben kiemelt fontossággal bíró intézményeket (korházak, hatósági szervezetek, közüzemek) látják el, illetve a MOL kutak dolgozói is ezekkel végezhetik el a kötelező fertőtlenítést munka közben, de a kiskereskedelmi értékesítés is elkezdődhet a napokban a tervek szerint.

Címkék
Mutass még

Hasonló tartalmak

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Back to top button